Jön a negyedik kísérlet

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.07.16. 23:26
Címkék
Pénteken a Wiener Neustadt– Kärnten mérkőzéssel, illetve három magyar futballistával, Pusztai Olivérrel (Kärnten), Sáfár Szabolccsal (Austria Wien) és Waltner Róberttel (Mattersburg) megkezdődik az osztrák bajnokság. Waltner számára ez lesz az első idény a Bundesligában – légiósként viszont Argentína, Ciprus és az Arab Emírségek után Ausztria már a negyedik ország lesz karrierje során.

Tart a negyedik idegen futballkultúrától?Tart a negyedik idegen futballkultúrától?

Kellene? Gondolom, jó lesz. Ha majd egyszer el kell innen mennem – remélem, minél később kerül erre sor –, mindenképpen jó szájízzel szeretném megtenni. Szeretném kitölteni az egy plusz egy éves szerződésemet, illetve hasonlóan akarok futballozni, mint Zalaegerszegen.

Nem tart attól, hogy folytatódnak a sikertelen légiósévei?

Azért az araboknál nem voltak gondjaim, rúgtam kilenc gólt, szerettek.

És Argentínában?

A szeretettel eleinte ott sem volt gond. Jól indultam, jó cikkek jelentek meg rólam, ment a foci, csak egy cisztával és egy műtéttel senki sem számolt. Ráment az egész évem, meg sem tudtam mutatni magam igazából a Boca Juniorsban. Akkor lettem százszázalékos, amikor lejárt a szerződésem. Csak akkor már késő volt, és nem maradhattam.

Ciprus?

Milyen lehet az élet egy olyan klubnál, ahol semmi pénz sincs? Aki volt már kint, tudja, mi történik. Fél év alatt egyszer fizettek, amikor szóvá tettem, és a FIFA-val fenyegetőztem, kitettek a keretből, és nem edzhettem az első csapattal. Pedig az indulással semmi probléma nem volt, az első meccsen az én gólommal nyertünk egy nullára, de utána más világ kezdődött. Ha nincsenek pénzügyi gondok, szerintem ott is ment volna a futball.

Mattersburgban is mehet, főleg ha olyan rendszerben játszanak, mint Egerszegen.

Nem ezen fog múlni. Hanem rajtam. Itt teljesen más szisztéma lesz, más a játék és más a futballisták mentalitása. Nem lehet összehasonlítani a két csapatot és a két országot. Nem annyira technikásak a játékosok, kevesebb cselt csinálnak meg, és például a védők nem veszik észre, ha a csatár lyukra fut. Ugyanakkor jóval több a beadás, ami feküdhet nekem, mert szeretek érkezni a belőtt labdákra. Remélem, hogy a társak majd lövik a labdákat, és akkor nekem sem lesz túl sok gondom. Én is lőhetem majd befelé őket.

Befolyásolja, hogy dobogóesélyes csapatból kiesőjelölthöz igazolt?

Előfordult, hogy Egerszegen is hasonló volt a helyzet. Öt éve sem sokan számoltak a megkapaszkodásunkkal, aztán simán bent maradtunk. Aztán építgették a csapatot, voltunk harmadikok és negyedikek is, remélem, itt is hasonló utat járunk be. Reményt keltő, hogy a Mattersburgnak csak az utolsó szezonja volt tragikus, előtte harmadik és ötödik is volt a gárda, mi több, két kupadöntőbe is bekerült. Az utolsó évből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, azzal tévútra lépnénk.

Nehéz lesz Carsten Jancker örökébe lépni?

Nem akarok ezzel foglalkozni. Sokan feltették a kérdést, és nem tudok mást mondani, mint hogy nem miattam küldték el. Állítólag hirtelen megöregedett, futni is alig tudott, húsz percre tudták berakni. Csatárt akartak helyette, állítólag sokáig keresgéltek, és örülök, hogy engem választottak. De minden összehasonlítás felesleges.

Készült az újabb légiós­karrierre?

Nem ért váratlanul, a környezetem tudta, hogy ez a vágyam. Most lehetne ezt vagy azt ígérni, hogy ennyi vagy annyi gólt lövök, de ebbe nem szeretnék belemenni, mert nincs értelme. Kaptam egy lehetőséget, ráadásul Mattersburg nem a világ vége, nem kell elszakadnom az otthonomtól. Viszont új kihívást kaptam, nagyon motiválót, és feldob, hogy három év után máshol kell bizonyítanom.

Egy év múlva mivel lenne elégedett?

Ha kapnék egy levelet a Mattersburg vezetőitől, hogy élnek az opciós jogukkal, és szeretnének hosszabbítani velem.

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 perce

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
9 perce

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
1 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
1 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Gyorsaságimotoros-vb: Megszűnik a MotoE

Egyéb egyéni
1 órája

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik