Oross Márton nehéz feladata

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2009.07.13. 00:54
Címkék

Hogy Kenesei Krisztián bal szerencsés csuklótörése megakaszthatja-e a Szombathelyi Haladás épp csak felfelé ívelő nemzetközi kupakarrierjét, majd július 23-án, a svéd Elfsborg elleni Európa-liga-selejtező viszszavágója végén derül ki. Ám azt már a csütörtöki, idegenbeli első mérkőzés előtt biztosan lehet tudni, hogy a zöld-fehérek támadója csak a lelátóról szurkolhat társainak.

„Nem tehetek mást, bele kell törődnöm a sorsomba – sóhajtott Kenesei Krisztián. – Csalódott vagyok, hiszen harminckét esztendősen megfordul az ember fejében, hogy lehet, elszalasztottam az utolsó lehetőségemet az európai kupaporondon.

A kézsérülésem sajnos sokkal súlyosabb, mint azt bárki is gondolta. Pénteken megoperáltak, kiderült, a ficam mellé három szilánk még le is törött a csontból. Egy titáncsavar rögzíti a csuklómat, begipszelték a karom, hétfőn megyek kontrollra. Noha most már kissé jobban érzem magam, csakis az újabb röntgenfelvételek után lehet megmondani, mikor térhetek vissza a pályára. Tartok tőle, nem mostanában.”

Így tehát biztossá vált, hogy a támadóposzton valakinek helyettesítenie kell Kenesei Krisztiánt (a „kell” szót maga az érintett is megnyomta), csakhogy kérdés: ki lehet az, aki a csatár örökébe lép – tekintettel az Elfsborg elleni mérkőzések közelségére?

Feltételezzük: a szombathelyiek vezetőedzője, Csertői Aurél aligha változtatja meg egy sérülés miatt csapata szerkezetét. Így a zöld-fehérek továbbra is a jól bevált 4–3–3-as hadrendben futballoznak, az előretolt csatár szerepkörében pedig „helycserés támadással” a poszton korábban is helytálló, a jobb oldalról középre húzódó Oross Márton juthat feladathoz.

„Erről a lehetőségről egyelőre nem esett szó – hangsúlyozta Oross Márton. – Amikor hazaérkeztünk Kazahsztánból, még azt hittük, nincs nagyobb baja Kenesei Krisztiánnak. Az orvosok azt mondták, elmozdult egy csont a kezében, de akkor még fel sem vetődött, hogy esetleg műteni kellene. Amikor a bajnokságban sérüléssel bajlódott, akkor is én szerepeltem a helyén, ebből gondolom, illetve sejtem csak, hogy ezúttal is rám esik Csertői Aurél választása. Hogy nem lesz egyszerű csatárunkat pótolni, annak ékes bizonyítéka, hogy az Irtis elleni mindkét gólunkat ő szerezte. Mondhatnám, egy körrel továbblőtte a csapatot. Mivel nem mi vagyunk a párharc esélyesei, az Elfsborg elleni első, svédországi összecsapás kapcsán sokkal fontosabbnak tartanám, hogy a védekezésünk stabilan álljon a lábán. Na persze azért az idegenbeli gól sem lenne ellenemre…”

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel és Tóth Alex is bekerült az írek elleni kezdőbe

Magyar válogatott
11 perce

Új hazai mezében játszik válogatottunk az írek ellen

Foci vb 2026
57 perce

Európai kézilabdaligák: óriási bravúr Korsós és Töpfner csapatától

Kézilabda
1 órája

Tóth Barna: Nem siettetem a felépülést

Labdarúgó NB I
1 órája

Vb-selejtezők: Advocaat kihagyja Curacao sorsdöntő meccsét

Foci vb 2026
1 órája

Profi boksz: Benn visszavágott Eubanknek, Espinoza címet védett

Egyéb egyéni
2 órája

Olvasóink nem változtatnának a saját kezdőcsapatukon, de Rossién igen

Magyar válogatott
2 órája

Szilágyi Rékának el kellett engednie az álmait

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik