Nincs rajtengedély

B. CS.B. CS.
Vágólapra másolva!
2009.07.13. 23:19
Címkék

A Magyar Kézilabda-szövetség nem fogadta el az újonnan megalakult Hunnia KSK nevezését, így jelen állás szerint a 2009–2010-es szezonban 11 csapat alkotja a női NB I-et.

„Nekünk a legrosszabb ez a felállás, mert így fordulónként lesz szabadnapos, amit szerettünk volna elkerülni – mondta Katona Sándor, az MKSZ főtitkára. – A Hunnia azonban nem igazolta jogosultságát, a jogosultak közül pedig senki sem vállalta az NB I-es szereplést.”

Katona Sándor szerint a visszalépő Goldberger SE-nek is le kellett volna adnia a nevezését ahhoz, hogy az újonnan alakuló Hunnia indulhasson. Ez a határidő lejárta utáni három napon belül sem történt meg, de még ha lépett is volna bármit az NB I/B Keleti csoportjának győztese, akkor sem fogadta volna el az MKSZ a nevezését, mivel a szövetséggel szemben tartozásai vannak – így tehát a Goli jogán induló Hunnia is lemondhat a legmagasabb osztályban való szereplésről.

Miltényi Zoltán, a Hunnia Kézilabda Sport Kft. ügyvezetője is kézhez kapta a szövetség írásos álláspontját, de nem hajlandó beletörődni a történtekbe: „Teljes mértékben a sport- és a gazdasági törvény szerint jártunk el, minden szükséges dokumentumot beadtunk, kor­ri­gáltuk hiányosságainkat. A szövetségben értetlenül néztek rám, amikor személyesen is bevittem a papírokat, amelyeket otthagytam a további vizsgálatok reményében, köztük azt a szindikátusi szerződést, amelyben a Goldberger lemond indulási jogáról, és átengedi a Hunnia KSK-nak. A Goli nem nevezett az NB I-be, hiszen nem szeretne ott elindulni. Sok mindent nem értek, és szeretném, ha a július 22-i elnökségi ülésen még egyszer megvitatnák az ügyünket, és megváltoztatnák döntésüket. Ellenkező esetben bírósághoz fordulunk, és polgári peres úton támadjuk meg a szövetségi döntést, mivel fellebbezésre nincs lehetőség.”

Miltényi Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy a Dunaferr is hasonló procedúrán ment keresztül, hiszen az újvárosiaknál is új cég alakult, amely hátrahagyta a korábbi tartozásokat. „Semmi bajunk a Dunaferr-rel, de szeretnénk egyenlő bánásmódban részesülni” – mondta Miltényi, akinek csapata már elkezdte a felkészülést Varga Márta vezetőedző irányításával az első osztályú indulás reményében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik