Kapus is érkezett Diósgyőrből

B. T.B. T.
2009.07.13. 23:19
Címkék

Tovább erősödött a diósgyőri vonal Nyíregyházán: a múlt héten szerződtetett japán Honma Kazuo után újabb miskolci futballista tette át székhelyét egy megyével keletebbre, mivel a szerb kapus, Drasko Vojinovics is a Szpari játékosának vallhatja magát. A 24 esztendős, 190 centiméter magasra nőtt játékos három évre szóló szerződést szignált a Spartacus menedzsmentjével azután, hogy a délelőtti edzést már Szentes Lázár vezetőedző irányításával végezte.

A tavasszal olykor ingatag lábakon álló hátsó sor stabilitását segítheti elő, hogy a nyíregyháziak egy évre kölcsönkapják az Újpesttől Kiss Zoltánt: a 23. életévét éppen vasárnap betöltő futballista a védelem két oldalán jöhet számításba. Az erősítés a csatársorra is ráfér még, bár Igor Bogdanovics és Honma Kazuo szerződtetésével javult a helyzet. Andorka Péter is csatlakozik a kerethez: a Szombathelyről távozó center már korábban megérkezett Nyíregyházára, és bár a múlt héten tett egy ciprusi kitérőt, egyre nagyobb az esélye annak, hogy a következő szezonban a Spartacus piros-kék szerelését ölti magára.

Akadnak még kérdőjelek a játékoskeretben, elsősorban a két „tékozló fiú” miatt. Egyikük, a ma­cedón Aco Sztojkov továbbra is Svájcban tartózkodik, és az FC Aarau szakmai stábját szeretné meggyőzni arról, hogy helye lehet a csapatban. A hondurasi Luis Ramos pedig hazája válogatottja színeiben vesz részt az egyesült államokbeli Arany-kupán.

„Aco Sztojkovnak elvileg már egy hete jelentkeznie kellett volna nálunk, hiszen tőlünk csak néhány napos távozási engedélyt kapott – mondta Banka Zsolt, a Nyíregyháza Spartacus klubigazgatója. – A támadó igazolása nálunk van, viszont a játékjoga a Debrecené. Luis Ramost eredetileg erre a hétre vártuk, ám csapata továbbjutott az Arany-kupa csoportköréből, így ez lelassíthatja a tárgyalásokat közte és az iránta változatlanul érdeklődő debreceniek között.”

Legfrissebb hírek

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
14 perce

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
17 perce

El-döntő: Freiburg–Aston Villa

Európa-liga
19 perce

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
32 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
40 perce

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
49 perce

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
1 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik