Palik a maximumon

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2009.07.10. 23:05
Címkék

A talajtípus és az időjárás a Dakart idézte – mély homok és harminc-harmincöt fokos hőség. Pedig nem Afrikában voltunk, „csupán” a Gyulán zajló tereprali ob-futam, a Prohun 500 rajtolt el egy, a városhoz közeli homokbányában. Az öt kilométeres bemelegítő szakaszon a Palik László, Darázsi Gábor duó volt a leggyorsabb.

„A pálya körülbelül egynegyede nem feküdt az autónknak, a mély homokban ugyanis a teljesítmény számít, de a technikás, ugratós részeket már a Nissan is szerette, így azután nekem sem lehetett okom a panaszra” – mondta Palik, majd hozzátette, úgy érzi, kihozta az autóból a maximumot.

A különbségek nem voltak nagyok: Zdenek Porizek mindössze egy, míg Szalay Balázs két másodperccel maradt el a győztes Palik mögött, de most nem is az volt a lényeg, hogy bárki is tetemes előnyt kovácsoljon – mivel a szuperspeciális eredménye bele sem számít a végeredménybe, csak a rajtsorrendről dönt –, inkább a presztízs miatt volt fontos, ki nyer.

Porizek elmondta, nagyon hátráltatta a por, s Szalay ehhez még hozzátette, neki az első körben kétszer kellett teljesen lefékeznie a korlátozott látási viszonyok miatt, ez azonban nem szegte kedvét, sőt még inkább motiválja.

Dakar-versenyzőink harci kedvét az is fokozza, hogy ez az országos bajnokság utolsó előtti futama, vagyis ha a bajnoki címre pályáznak (és mindenki mérget vehet rá, hogy így van), akkor most kell ledolgozniuk a hátrányukat Miroslav Zapletallal szemben. Az ob-pontversenyt vezető cseh (akit a címvédő Palik és Szalay üldöz ádázul) amúgy nagyon megjárta: csütörtökön felrobbant a motorja, így a gyengébbik autójával tudott csak elrajtolni.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
6 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
6 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
6 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
6 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik