Barátok közt, Nerviben

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2009.07.01. 00:16
Címkék

Néhány nap alatt megduplázódott az olasz Nervi által igazolt magyar pólósok száma – Nyéki Balázs után a (volt) egri csapattárs, Kiss Csaba is az itáliai gárda játékosa lett. „Igaz a hír – erősítette meg értesüléseinket a balkezes játékos. – Megmondom őszintén, az egri klub megnehezítette a helyzetem. Az egyesület elég sokáig kivárt, csak a bajnoki döntő után derült ki, mi lesz a sorsom, és akkor a nyakamba szakadt a csapatkeresés.” A világbajnok pólós szerint a Nervi ajánlata ideális volt, s reméli, jól döntött, amikor az előző idényben hatodik helyen végző együttessel állapodott meg. A pólós szerint nem kapott nagyon-nagyon jó ajánlatot, de hangsúlyozta, a helyén kezeli magát, s bízik benne, hogy őt is a helyén kezelik. Ennek megfelelően nem kért hatalmas összeget – némi eltérés volt a két fél elképzelése között, de végül közeledtek az álláspontok, és Kiss Csaba aláírhatta egyéves szerződését. „Nem szeretném magam elengedni, ezért lassan el is kezdem a mozgást – mondta Kiss annak kapcsán, hogy csak szeptember elsején kell edzésre jelentkeznie Nerviben. – A sportban vonzanak az új kihívások, a spanyol kultúra ismeretében biztos vagyok benne, hogy az olasz stílus sem áll majd távol tőlem. Tény, nem a legjobb évem volt az előző, de a megújulás jót tesz majd. Amikor új klubba igazolok, az első idény rendre jól szokott sikerülni.” Érdekesség, a Nervit legutóbb a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund is erősítette, viszont az olasz szabályok szerint egy klubnak csak két légiósa lehet, esetünkben a jelek szerint Kiss Csaba és Nyéki Balázs. A jelenleg a máltai bajnokságban pólózó (illetve orrsérülése miatt éppen pihenő) Fodort próbáltuk elérni, de sem sms-ben, sem emailben nem sikerült, így még nem tudjuk, ő hol folytatja az ősztől.

Legfrissebb hírek

A kanadaiak sztárja az ezredik

Foci vb 2026
14 perce

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
43 perce

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt tizenegyes miatt

Foci vb 2026
43 perce

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

Egyéb egyéni
44 perce

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
56 perce

Erste Liga: Horváth Bálint marad a magyar bajnoknál

Jégkorong
1 órája

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
1 órája

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik