Negyedik lett a női váltó

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 23:11
Címkék
Bár a szombati női döntő lovaglószámáról – Kovács Sarolta kivételével – egyetlen magyar hölgynek sem lehet jó emléke, a hétfői váltóversenyen kárpótolták magukat. A két nappal korábbi női csapatbronz – és Marosi Ádám vasárnapi harmadik helye – után viszont ezúttal elmaradt az érem.

Kétharmad részben a világbajnoki címvédő női váltó indult harcba kora reggel a Leipzig Arenában: tavaly Budapestben Gyenesei Leila, Tóth Adrienn és Kovács Sarolta győzött, az Eb-n viszont Tóth helyet Cseh Krisztina szerepelt. És kétharmad részben a hétfői váltó a szombati női döntőn szereplő csapatnak is megfelelt: Gyenesei és Kovács maradt, Vörös Zsuzsanna hazautazott – az ő helyére nevezte Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány Cseh Krisztinát.

A kapitány értékelése alapján az oroszok a vívás során rengeteg pontot elraboltak a többiektől, a mezőny többi tagja viszont többé-kevésbé együtt maradt. A mieinknek végül hat vereséggel több jött össze, mint győzelem, de – mint szinte minden nap – a néhány percnyi sétára lévő felújított régi uszodában újfent sokat javítottak a helyzetükön. A számot megnyerték, összesítésben pedig már érmes helyen álltak (a harmadikon), majd „szép lovaglással” – Pálvölgyi Miklós fogalmazott így – még eggyel feljebb léptettek a képzeletbeli dobogón.

A kombinált versenyszámot Gyenesei Leila kezdte, akit Cseh Krisztina váltott, őt pedig Kovács Sarolta. Leila egy rossz és egy jó sorozatot küldött a lőtáblára, Krisztina egy közepeset és egy pontosabbat, majd Kovács megismételte Cseh teljesítményét.

A nagy formában célzó csehek legyőzésére ezúttal nem volt esélye a magyar együttesnek. Tizenhárom másodperces hátránnyal az oroszok szerezték meg az ezüstöt, tőlük hét másodpercre a lengyelek érkeztek meg harmadikként. Tőlük ötvenkettőre futottak be a mieink – a negyedik helyen.

„Idősebb, tapasztalt versenyzőkkel indultak a lengyelek, három nagy futóval, esélyesebbek is voltak az éremre, mint mi” – mondta Pálvölgyi Miklós.

Kedden, az Eb záró napján újabb éremlehetőséget kínál a program, a férfiváltó következik.

Legfrissebb hírek

Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata, országosan húsz szakember kezdheti meg a munkát

Egyéb egyéni
9 perce

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
37 perce

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
44 perce

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
50 perce

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
56 perce

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
1 órája

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik