Győztes búcsúmeccs

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.06.29. 01:08
Címkék
Tizedszer védte meg az IBF középsúlyú vb-övét Artur Abraham, aki a tizedik menetben technikai K. O.-val bizonyult jobbnak Mahir Oralnál.

„Végre több sült krumplit ehetek” – vonta meg a tervei szerint utolsóközépsúlyú mérkőzésének mérlegét Arthur Abraham (30–0, 24 K. O.–T. K. O.), az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) világbajnoka. A honosított németek belharcában az örmény születésű Abraham Berlinben a tizedik menetben (öt leütés után!) technikai K. O.-val verte meg a törökből németté lett Mahir Oralt (25–2–2, 10), tizedszer is megvédte világelsőségét – és alighanem lezárta középsúlyú karrierjét.

Abraham az utóbbi időben már csak küszködve tudta hozni a súlyát, ráadásul megfelelő kaliberű riválist is nehezen talált („Kelly Pavlik és Felix Sturm kerül engem, a többiek meg nem érdekelnek” –jegyezte meg a napokban), és az új kategóriában igyekszik kihívást találni magának. Ott csaknem négy kilóval nehezebben lehet ringbe lépni, és a terület is ismeretlen számára. Ott például csak világbajnok testén tudna trónra lépni, márpedig a „királyok” egyike Balzsay Károly, aki a WBO-nál (Bokszvilágszervezet) január óta regnál.

„Várható volt, hogy így dönt, már másfél éve ezt magyarázza – mondta lapunknak az augusztus 22-i címvédésére készülő Balzsay. – Középsúlyban nagyon erős volt, itt nem lesz annyira erős, viszont könnyebben befér a limit alá. Jó fizikumú, remek képességű bokszoló, aki előbb-utóbb itt is világbajnok akar lenni valamelyik szervezetnél. Gondolom, inkább előbb, mint utóbb.”

Bonyolíthatja a helyzetet Balzsay klubtársának, a WBA (Bokszvilágszövetség) középsúlyú bajnokának, Felix Sturmnak az esetleges feljebb lépése. Őt az Universum középsúlyban is féltette a sauerlandos Abrahamtól, és nem valószínű, hogy a két németet a két vezető német istálló nagyközépsúlyban egyből összeereszti. Balzsay viszont bármelyikükkel találkozhat.

„Ha kapok egy ajánlatot, az ugyanolyan lesz, mint a közelmúltbeli sztori Andre Ward kihívása után – fejtegette a magyar világbajnok. – Ami az Universumnak üzletileg megfelel, azt fogja választani. Ha azt mondják, Abrahammal kell bokszolnom, Abrahammal fogok bokszolni.

Rajtam semmi sem múlik, az biztos, hogy én senki elől sem térek ki.”

Legfrissebb hírek

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
2 perce

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
12 perce

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Amerikai sportok
19 perce

Hátsó füves futballmentő túra: A határőrcsapat eposza

Hátsó füves
34 perce

A kapitány szerint a Márton lányokat a Williams testvérekhez lehet hasonlítani

Egyéb egyéni
40 perce

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
1 órája

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
1 órája

Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik