Amerikai csoda, brazil mágia

féle veszélyt sem jelentettek a beadások, középütt pedig meg sem próbálták áttörni a falat a sárga mezesek, ami javarészt a keveset mozgó Luís Fabiano számlájára írandó; igaz, nem is nagyon kaphatott labdát a támadásszövés kulcsfigurájától, a tökéletesen semlegesített Kakától, míg a bal oldal – leszámítva Robinho egy-két kígyózását – mintha nem is létezett volna. (Vajon jó megoldás lesz erre az oldalra André Santos?) Aztán tessék: Ronaldo 9-es mezének örököse, azaz Luís Fabiano volt az, aki eloltotta a tüzet az égő házban. A gólveszélyes középcsatár rögtön a második félidő elején a labdát fordulásból ellőve egyenlített, sőt ha Kaká nyilvánvaló fejes gólját nem érvényteleníti Martin Hansson játékvezető, már a 61. percben 2–2-t mutatott volna az eredményjelző. De ami késik, nem múlik: a szemlátomást fáradó, s ezáltal hézagosodó védelmet Kaká a balöszszekötö helyéről berobbanva feltörte, s bár Elano a lécet találta el, Luís Fabiano megint jókor volt jó helyen: fejesével egyenlített a Konföderációs Kupa címvédője. Itt jegyezzük meg, hogy a Sevilla csatára 31. válogatott fellépésén a 21., majd a 22. találatát szerezte! A brazil válogatott meg – 1997 és 2005 után – a harmadik, csúcsot jelentő Konföderációs Kupa-diadalát aratta, merthogy a csereként pályára küldött Elano szögletéből Lúcio befejelte az aranyat érő gólt, így amerikai csoda helyett egy kisebb brazil valósult meg a második félidőben. Vagyis a 2007-ben Copa Américát nyerő selecao Dunga kapitányi időszakának második hivatalos tornáját is győztesen zárta – a Konföderációs Kupát mi meg azzal a megállapítással, hogy új futballhatalom van kialakulóban.