A tüskék is motiválják

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 23:11
Címkék
Némi meglepetésre az Újpest szerződtette Tóth Norbertet. A tizenkilencszeres válogatott középpályás szerződést bontott a Haladással, s immár harmadszor szerződött a Megyeri útra. Mint mondta, ennyire még sosem volt motivált, mint most, mivel újra bizonyítani akar.

Tóth Norbert pályája érdekes fordulatot vett. A ballábas középpályás ismét az Újpest játékosa lett, ez pedig azt jelenti, hogy bő egy évtized alatt harmadszor igazolt a Megyeri útra. A futballista legutóbb a Haladásnál szerepelt, Szombathelyen azonban felbontotta szerződését. Tóth Norbert egy plusz egy éves megállapodást kötött az Újpesttel, s hétfőn már csatlakozott is a kerethez.

Meglepetést keltett a hír, hogy Újpestre igazolt. Mióta tudja, hogy visszafogadná korábbi csapata?

Mondjuk azt, hogy már korábban is voltak mosolygós beszélgetéseink – mondta a középpályás. – Nem tudtam ugyanis, miként alakul a sorsom Szombathelyen, így sokáig nem tárgyalhattunk konkrétumokról, de az utóbbi napokban már hivatalosan egyeztethettünk az újpesti vezetőkkel.

Három évvel ezelőtt távozott a Megyeri útról, és akkor hangos volt az elválás. Átbeszélték már az akkori eseményeket?

Az akkori edző, a belga Valére Billen már régen nincs az országban, szóval a probléma „oka” megszűnt. Ha bennem lenne tüske, természetesen nem jöttem volna vissza.

Mi motiválta, amikor az Újpestet választotta?

Ekkora becsvágy még sosem volt bennem, mint most. Az elmúlt év miatt mindenkinek meg akarom mutatni, hogy hiba volt engem leírni. Olyan esztendő van mögöttem, ami nem illik bele a karrierembe, ráadásul a megaláztatást a saját szülővárosomban kellett átélnem. Egy pillanatra sem adtam fel, és most itt ez a lehetőség, amivel mindenképpen élni akarok.

Azt mondja, Szombathelyen megalázták. Mire gondol?

Tavaly januárban komoly vágyakkal és tervekkel igazoltam haza Szombathelyre. A Haladásban kezdtem el futballozni, itt laknak a szüleim, a barátaim, de szép lassan kiderült, hogy rajtam kívül csak Czeglédy Csaba alpolgármester szerette volna, ha visszatérek. Hibáztam, amikor tavaly tavasszal nem mértem fel a helyzetet, nem vettem észre, hogy valami nincs rendben Csertői Aurél vezetőedző és köztem, pedig már akkor, az NB II-ben is rendszeresen lecserélt. Nem segített, hogy esztendővel ezelőtt megsérültem, és szeptemberig csak rehabilitációs edzéseket végezhettem. Már akkor is úgy tűnt, hogy az edző nem erőlteti, hogy újra a pályán legyek. Aztán februárban felvetettem, hogy szeretnék elmenni, akkor maradásra bírt, mert bizonyítási lehetőséget ígért. Tavasszal egy félidőnyi időt töltöttem a pályán, de azt is három részletben. Lehet rám sok mindent mondani, még rosszat is, de azért megérdemeltem volna, hogy próbálkozzam.

Csakhogy Csertői Aurél igazsága bebizonyosodott: az edző az újonc Haladást a dobogóra vezette.

Én örülök a legjobban annak, hogy Szombathelyen bronzérmes csapatot ünnepelhettek, csak éppen közben elvettek a pályafutásomból egy évet. Ha azt mondja nekem Csertői Aurél, hogy nincs rám szüksége, akkor már tavaly ilyenkor kereshettem volna másik csapatot. Az eredmények kétségtelenül őt igazolják, de mi emberileg nem jöttünk ki. Talán elgondolkodtató lehet, hogy nemcsak én, hanem több, született szombathelyi is úgy járt, ahogy én. No, de ez már a múlt, én abban hiszek, hogy van még előttem néhány szép év. Eszembe sem jutott, hogy befejezzem, hiszen még csak harminckét esztendős vagyok.

Lényegében ön az első igazolása az idén a liláknak, hiszen a többi játékos kölcsönből tért vissza. Milyen lehet az idén az Újpest?

Olyan erős, mint tavaly. Sajnos ezúttal is átélték a többiek, amit én már kétszer is, vagyis hogy a végén veszítették el a bajnoki címet, de ezúttal is esélyesek leszünk az aranyra.

Viszont az Újpestnek ismét külföldi edzője lehet, a skót William McStay. A messziről jött mester – az előbb is említett belga Valére Billen – egyszer már nem jött be önnek…

Nem tartok a skót edzőtől. A játékosokon kívül jól ismerem Aczél Zoltánt is, akit jó szakembernek tartok. Sajnos van némi lemaradásom, főleg a meccshiány miatt, de gyorsan utolérem magam.

A klubváltással az is eldőlt, hogy nem Kazahsztánba utazik a Haladással, hanem Bukarestbe az Újpesttel. Utóbbi nehezebb meccs, de egyszerűbb út.

Az biztos, hogy könnyebb eljutni a román fővárosba, de azért kaphattunk volna egy kicsit könnyebb ellenfelet is. Fel kell kötni a nadrágot, és meg kell próbálni megoldani ezt a feladatot is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik