Todt lehet az új elnök

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.06.25. 23:12
Címkék

Max Mosley szerepköre a nagy téma azután, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke megegyezett a Formula–1-es csapatokkal a sportág jövőjét illető kérdésekben. A brit és a spanyol lapok szerint az FIA éléről októberben távozó elöljáró lett a vitasorozat áldozata, a kiegyezés elsősorban Mosley önzetlenségének köszönhető.

„Max már tavaly is távozni akart, de megkértem, hogy az új Concorde-szerződés aláírásáig mindenképpen maradjon a helyén – mondta Bernie Ecclestone. – Az emberek elfelejtik, mennyi jót tett a Formula–1-gyel, csak a rosszra emlékeznek. Negyven éve jó barátságban vagyunk, nála jobban kevesen látják át, mi történik ebben a sportágban, együtt különösen erősek vagyunk.”

A 69 éves Mosley októberi távozásáig sem szól bele az F1-es ügyekbe, helyette eddigi jobbkeze, a monacói Michel Boeri veszi át az irányítást. Közben azt találgatják, ki lesz a következő elnök. A többség szerint Boeri a fő esélyes, de Mosley úgy véli, a szintén 70 felé járó monacói életkora miatt kizárható. A német sajtó szerint Hermann Tomczyk, az FIA alelnöke nem szándékozik a szervezet élére állni.

„Jean Todt jelölését nem zárnám ki – mondta sejtelmesen Mosley a Ferrari egykori csapatvezetőjéről, aki a Scuderia első embereként szinte az összes többi csapat vezetőjével összeveszett, azaz nem lenne népszerű elnök. – Ebben a kérdésben nem a népszerűség a lényeg, a csapatoknak úgy sincs beleszólásuk az elnökválasztásba.”

Az egységüket az elmúlt hónapokban megerősítő istállók szervezete, a FOTA következő lépéseinek egyike az lehet, hogy visszaveszi aktív tagjai közé a Williamst és a Force Indiát, és felveszi az újonc Campos, Manor, USF1 hármast.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
2 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
3 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
3 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik