Könnyed ujjgyakorlat

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.06.25. 23:12
Címkék
Lejátszotta első (fél)hivatalos mérkőzését a vb-re készülő pólóválogatott: Kemény Dénes együttese 19–5-re győzött az universiadeválogatott ellen.

A parton fehér ruhában, síppal a nyakában: Molnár Tamás. Igen, az a Molnár Tamás. A háromszoros olimpiai bajnok. A magát a bíróként is kipróbáló pólós volt a gyöngyösi felkészülési mérkőzés egyik játékvezetője. A nyáron a Honvédből Szegedre igazoló center a válogatott korábbi tréningjein már sípolt, most pedig az universiadeválogatott elleni felkészülési meccsen is kipróbálhatta magát. A találkozóról hivatalos jegyzőkönyv készült, a válogatottsági számokat azonban nem növelték a pólósok.

„Jó lehetőség – mondta a meccs előtt Molnár Tamás, aki rutinos játékosként talán könnyebben ítél meg egy-egy vitatott szituációt. – Érdekes, van olyan ítélet, amelyen a vízben bosszankodtam, most pedig előfordul, hogy nem fújom be, mert a partról egészen másként látszik.”

A beszélgetés végén két mondás jutott eszünkbe. Az egyik, hogy akasztják a hóhért, a másik, pozitívabb megközelítésű szerint rablóból lesz a legjobb pandúr.

A válogatottat Gyöngyösön is telt ház (hogy ezúttal ez 200 nézőt jelentett, az más kérdés) fogadta. A pólósok remekül kiszolgálták a közönséget, amellett, hogy gólerősen játszottak, a szép megoldásokról sem feledkeztek meg, ráadásul a kettő gyakran jegyben járt, ami szépségdíjas gólokat jelentett. Védekezésben feltűnt, milyen sok lövést blokkoltak a „nagyok”, míg támadásban több szép ejtésgólt is láthattunk a második centerként beúszó átlövőktől.

A férfiválogatott csütörtök délben utazik Bukarestbe, ahol négycsapatos nemzetközi tornán vesz részt. A tizennyolcas keretből 17 játékos utazik Romániába, Bundschuh Erik a folytatásban az universiadeválogatottal készül.

Legfrissebb hírek

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
22 perce

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
43 perce

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
49 perce

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
1 órája

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
1 órája

Huszti András Romániában folytatja pályafutását – NS-infó

Légiósok
1 órája

Újabb öt évig Markovits László irányítja a Vasas SC-t

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik