Győzelemre született

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2009.06.25. 23:12
Címkék
A nagy öregek azt mondják, ötvenévente ha születik olyan tehetség, mint Benkő Roland. A fiatalember még csak 14 éves, de már évek óta húzza a gázt a különböző salakmotoros bajnokságokban, sőt korengedménnyel már a felnőttek között is bizonyíthatta rátermettségét – egyik-másik vetélytársát bizony meg is lepte gyorsaságával.

Azzal kezdődött, hogy édesapja évekkel ezelőtt elkezdte támogatni az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő Nagy Róbertet, s fia is egyre gyakrabban fordult meg a salakmotorpályák környékén. Benkő Roland kilencéves volt, amikor elkezdett versenyezni, s két évvel később már egy ötszázas géppel száguldott – mindössze 11 esztendősen(!), s a technikai sportokhoz kicsit is értők tudják, mekkora tett ez. Maga Benkő csak annyit mond: elég sokat ül ezen a motoron, volt alkalma megtanulni minden csínját-bínját.

Vagyis még szerény is. Annyira, hogy osztálytársai közül sokan nem is tudják, milyen sikeres. Azt mondja, kortársai közül mindenki sportol valamit, ami normális. Pedig nem mindennapi tettet hajt végre azzal, hogy iskolásként évi 45(!) versenyen áll rajthoz – s nemcsak a korosztályában, hanem a felnőttek között is.

„A felnőttek között lehet a legtöbbet tanulni, tőlük lehet ellesni a nyerő taktikát, a különböző motorozási stílusokat – mondta Benkő, aki az idén hatodikként végzett a „nagyok” mezőnyében, miközben korosztályában sorra nyerte meg a versenyeket. – A rajt előtt klubelnökömmel, Szilágyi Sándorral mindig megbeszéljük a stratégiát: általában az a cél, hogy ne menjünk bele rizikós helyzetekbe, és hogy sérülés nélkül fejezzem be a viadalt. Egyszer-kétszer már sikerült a felnőttek közé férkőznöm, úgyhogy most már figyelnek rám.”

Aztán hosszan ecseteli, hogy sikereit nemcsak magának köszönheti, hanem egyrészt annak, hogy adva vannak a technikai feltételek a győzelemhez, másrészt hogy profi csapat áll mögötte. Így tudott tavaly junior magyar bajnok lenni, illetve így jutott annak idején az Európa-bajnokság döntőjébe a 80 köbcentisek között.

„Mindent a motorozásnak rendelek alá, az összes szabadidőmet ezzel töltöm – de nem bánom, hiszen ez a legnagyobb szenvedélyem – folytatta Benkő. – Jelenleg a nyolcvan köbcentis világbajnokságra készülök, amelyen egyedüli magyarként indulok, s amelyen szeretnék bejutni a legjobb tizenhat közé.”

Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
5 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
5 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
5 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
6 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik