Rockyként készülnek

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.06.23. 23:06
Címkék

Birkózó a hokisoknál?

Elsőre furcsán hangzik, de Kocsis Ferenc elmondása alapján jóval tisztább a kép, hogyan lehet – erőnléti szempontból – összehozni a két sportágat. Az 1980-ban olimpiai bajnoki címet szerző Kocsis Ferencet Eb-bronzérmes, magyar bajnok tanítványa, Kékes György ajánlotta be az FTC jégkorongszakosztályát vezető el-Daadu Muhannedhez, aki állóképességi edzőként számít a kiváló szakemberre, mondván, a zöld-fehér hokisok állóképességén lehetne javítani.

„Január óta foglalkozom a játékosokkal, úgy érzem, nagyot léptek előre – kezdte Kocsis Ferenc. – Ha megnézünk egy korábbi labdarúgót és Cristiano Ronaldót vagy David Beckhamet, láthatjuk, a mostaniak úgy néznek ki, mint a gladiátorok. A válogatott Jánosi Csaba nagyon dicsérte az edzéseket. Gyakran feljárunk a Hármas-határ-hegyre, állóképességi futásokat, légzésgyakorlatokat végzünk. Olyanok vagyunk, mint Syl­vester Stallone a Rocky négyben, fát is vágunk kondiedzésként.”

A másfél-két órás hegyi futásokat vezénylő Kocsis Ferenc szerint lehet párhuzamot vonni a birkózás és a jégkorong között, hiszen mindkét sportágban rövidebb periódusokban kell kimagasló erőben lenni, a birkózóknál a kétperces menetek során, míg a hokisoknak abban az egy-másfél percben, amíg soruk egyhuzamban a jégen van.

„Speciális erőnlétre van szükségük a birkózóknak, mint ahogy a jégkorongozóknak is – folytatta Kocsis Ferenc. – Hetente háromszor hat-nyolc kilométert mindenképpen le kell futniuk a versenyzőknek, még akkor is, amikor tart a szezon. Iramfutásokat végzünk, és szintén rövid ideig kell súlyzózni. Nem Schwarzeneggereket akarok nevelni belőlük, hanem az a fontos, hogy dinamikusak, robbanékonyak, erőszakosak legyenek. Nagyon fontos, hogy a beszélgetések során megértetem velük, szükségük van erre a fajta munkára, mert hiába írnék szép edzésterveket, ha a versenyzők nem hinnének bennük. Amikor először mentünk a hegyre futni, a játékosok aggódva mondták: Feri bácsi, meg fogunk halni. Elhívtam a nehézsúlyú Branda Gyulát is, hogy lássák, ő is megcsinálja a futóedzéseket, ugyanis tudja, anélkül képtelen érvényesülni a szőnyegen.”

Legfrissebb hírek

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
4 perce

Alilovic 17 gólt dobott a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
18 perce

A Dubai megverte a Partizant az Euroliga-nyitányon, a másik újonc 100 pont fölé jutott a Barca ellen

Kosárlabda
27 perce

Kanadában is nagy tapsot kapott az ausztrál Puskás-dokumentumfilm

Minden más foci
34 perce

BL: Galatasaray–Liverpool

Bajnokok Ligája
47 perce

A magabiztos győzelmet arató Barca lesz a Veszprém ellenfele a klub-vb döntőjében

Kézilabda
48 perce

Fordítás a hajrában: megvan az Atalanta első győzelme az új BL-idényben

Bajnokok Ligája
50 perce

Kirakni a kockát, és meglépni a nyerőt!

Egyéb egyéni
55 perce
Ezek is érdekelhetik