A kapustól elköszönhetnek

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2009.06.23. 23:06
Címkék

Négy nap késéssel, de a hét első napján a DVTK is elkezdte a nyári felkészülést, és szerda délután már edzőmérkőzést játszik a szlovák másodosztályú Rimaszombat ellen. Mivel a szerb hátvéd, Milan Bogunovics több csapat- és légióstársával együtt úgy határozott, lemond jussáról, ha szabadon elmehet, nyolcra duzzadt a diósgyőri távozók rubrikájába írható nevek száma. Ugyan az érkezők oldalán egyelőre csak kérdőjelek sorakoznak, az edzések irányításával megbízott örökös beugrónak, Benczés Miklósnak így sem kell attól tartania, hogy érdeklődés hiányában elmaradnak a gyakorlások. A kedd délelőtti tréningen húsz futballista jelent meg, a magyar maradókhoz csatlakozott a Borisz Milicsics, Deszpot Viskovics, Drasko Vojinovics hármas. Nem titok: a trió első tagját jelentős bevétel reményében elengednék, utóbbi két labdarúgó viszont nem azért tért vissza, hogy máris összecsomagoljon.

„Deszpot Viskovicsra feltétlenül számítunk a védelem közepén, Drasko Vojinovics pedig az első számú kapusjelöltünk – jelentette ki Dlusztus Imre, a DVTK ügyvezetője, és a nyilatkozat második feléből azonnal következik, hogy a korábbi 1-es, Köteles László elköszönhet: – Szinte biztosra vehető, hogy eladjuk. Végre komoly szándékú érdeklődő jelentkezett a kapusért, bővebbet azonban nem akarok mondani, de nagyon remélem, hogy legközelebb már a megállapodás tényéről tudok beszámolni.”

Köteles Lászlóval kapcsolatban a jólértesültek orosz vonalról suttognak, a japán támadó, Honma Kazuo esetleges távozásáról szóló hírek azonban egyelőre légből kapottak, hiszen a szezonban hét gólig jutó légiós meghosszabbított szabadsága miatt hagyja ki a felkészülés első hetét.

„Azokat a játékosokat, akik távoztak, nem tudtuk volna megtartani – reagált a klub tulajdonosa, Baranyi Sándor. – Más élvonalbeli csapatnál is érzékelhető, hogy ésszerű gazdálkodásra törekednek, és főképp a játékosok fizetését racionalizálják, így kerülnek előtérbe a fiatal, saját nevelésű labdarúgók. Nekünk is szűkösebb anyagi keret áll rendelkezésünkre. Hiába lesz jövőre százéves a klub, attól még nem jut több pénz a működtetésre. Remélem, ha más nem is, a centenárium arra ösztönzi a helyi vállalkozókat, hogy támogassák a csapatot – máskülönben magunkra maradunk. Ebben az esetben pedig nem is lebeghet más a szemünk előtt, mint hogy az ország északkeleti régiójában ne csökkenjen az élvonalbeli csapatok száma.”

A tárgyalások a lehetséges (és nem miskolci) befektetőjelöltekkel tovább tartanak.

„Egyelőre nincs előrelépés” – szólt az ügyvezetői summázat, és amíg nem kristályosodik ki a diósgyőri jövőkép, vezetőedzőt sem választanak.

Legfrissebb hírek

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
16 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
53 perce

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
1 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
1 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
1 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik