Nem engednek a csapatok

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2009.06.21. 00:35
Címkék
A nyolc F1-es csapatot tömörítő FOTA nem várta meg a Nemzetközi Automobil-szövetség péntek éjféli határidejét, már korábban közölte: kész önálló sorozatot indítani, és abban szerepeltetni autóit, valamint pilótáit. Bár a határidő lejárt, sokak szerint még nem jött el a vég. A jelek szerint verseny is lesz Silverstone-ban.

A nyolc Formula–1-es csapatot tömörítő FOTA csütörtök éjszaka bejelentette, nem fogadja el Max Mosley szerdai ultimátumát, és saját versenysorozatot indít. A Ferrari, a BMW, a Toyota, a Brawn, a Renault, a McLaren, a Red Bull és a Toro Rosso képviselői egy nappal az FIA által megszabott határidő előtt mondtak le arról, hogy megegyezzenek a Formula–1-et irányító szervezettel a jövő évi szabályokról.

„A tervezett szabályok miatt a sportág alapvető elvei csorbultak volna, ami tarthatatlan – hangzik a FOTA magyarázata. – Istállóink ezért visszamondjákfeltételes nevezésüket a 2010-es világbajnoki sorozatba, és önálló bajnokság létrehozásán kezdenek el dolgozni. Az új sorozatban átlátható lesz az irányítás, mindenkire azonos szabályok vonatkoznak, és mindenkinek alacsonyabbak lesznek a költségei. A leghíresebb márkák és versenyzők ebben a szériában fognak szerepelni, mert ez lesz az autósport csúcskategóriája.”

Azaz hivatalosan is megszületett az ellensorozat ötlete, így valós fenyegetéssé vált a szakadás. Elképzelhető, hogy csakúgy, mint 13 éve a tengerentúlon az IRL és a CART esetében, bekövetkezik a széthullás, ami a történtek fényében a lehető legrosszabb végkifejlet. A FOTA a jelek szerint nem enged eredeti elképzeléseiből, csak azért is ragaszkodik saját szabályrendszeréhez. Szüksége volt a határozottságra azután, hogy Max Mosley FIA-elnök és Bernie Ecclestone évekig hangoztatta, az istállók képtelenek egységes álláspontot kialakítani.

Igazukat azt követően is próbálták bizonyítani, hogy létrejött a FOTA, több olyan lépésük is akadt, amelyek célja az istállók egységének megbontása volt. A legfeltűnőbb a diffúzorügy. Az ominózus alkatrész szabályosságával kapcsolatban az FIA ahelyett, hogy az idény előtt állást foglalt volna, inkább egymásnak ugrasztotta a csapatokat.

„Az FIA és az F1 gazdasági jogainak tulajdonosa éveken át azt kérte, hogy nekünk, csapatoknak legyen egységes álláspontunk. Most, hogy van, valóságos mozgalom keretében próbálja megbontani a FOTA egységét. Miután rájött, hogy ez nem sikerülhet, egyszerűen átnézett rajtunk, amit nem fogadunk el” – állt a közleményben. Pedig szerdán úgy tűnt, lehet megoldás, hiszen már csak apró részletekben tért el az istállók szabálytervezete Max Mosleyétól. Egyesek szerint Mosley lemondása és a szabályalkotás csapatokra való átruházása már elég lenne a FOTA-nak ahhoz, hogy meggondolja magát, míg más vélemények szerint a szabályok csak egy részét tették ki a sportág jövőjéről szóló vitának.

A FOTA eddig nem verte nagydobra, hogy az FIA mellett Bernie Ecclestone-nal szemben is voltak, vannak követelései, nagyobb részt akar a csapatoknak a televíziós, nagydíjszervezési és reklámbevételekből. Most viszont jelezte, van olyan istálló, amely még a 2006-os idényre ígért pénzét sem kapta meg, nem beszélve a többiről.

Ecclestone-nak is meg van kötve a keze, hiszen amikor évekkel ezelőtt többször is gazdát cserélt az előbb említett jogokat birtokló és kezelő cég (Formula One Group) többségi tulajdona, jó néhány banktól óriási hitelt kellett felvenni, és a jelenlegi tulajdonosnak még évekig fizetnie kell az évente több mint 250 millió dolláros részletet. Ám úgy tűnik, Ecclestone nélkül nem lesz béke, az F1 gazdasági vezetőjének el kell fogadnia a csapatok követeléseit, ha egyben akarja tartani a sorozatot – ami alapfeltétele annak, hogy továbbra is meglegyen a bevétel, amelyből fizetni tudja a részleteket. A bennfentes Formula Money magazin szerint a nyolc istálló nélkül évente 2.2 milliárd dolláros pénzforgalomtól esne el az F1.

Ecclestone másik esélye a bíróság lehet, a Ferrari, a Red Bull és a Toro Rosso ugyanis az FIA és a Formula One Group szerint 2012-ig elkötelezte magát az F1es szereplés mellett, ezért a múlt pénteki rajtlistán nem is voltak a feltételesen elfogadott csapatok között. Ha az FIA és Ecclestone perel, és nyer a bíróságon, a három gárdának kötelező maradnia, vagy olyan hatalmas összegért vásárolhatja ki magát a szerződésből, hogy talán bele is rokkan. Ha viszont a három csapat nyer, a Formula–1 nagy bajba kerül.

Az FIA már jelezte, nem ad annál többet az istállóknak, mint amennyit Mosley szerdán ígért, és készen áll arra, hogy szombaton kibocsássa az új 2010-es csapatlistát – ezen a feltétel nélkül nevező Williams és Force India, valamint a Manor, Campos, USF1 hármas mellett több újonc szerepel majd, valamint akarata ellenére a Ferrari, a Red Bull és a Toro Rosso. Nagy kérdés, hogy az előzetes listáról lemaradó újoncok hogyan reagálnak, hiszen nem a nagyok helyett, hanem mellettük akartak szerepelni az F1-ben. Több jelentkező, köztük a Lola, már vissza is vonta nevezését, és a Force India elöljárói is jelezték, átgondolják, hogyan tovább.

A versenyzők a FOTA pártján állnak, az érintett nyolc csapat pilótái szívesen követik istállójukat az új sorozatba, és ennek jó néhányan hangot is adtak (lásd a Véleményekben!). Kérdés azonban, hogy képesek-e a szakadárok új sorozatot létrehozni, hiszen néhány hónapon belül versenypályákkal és tévétársaságokkal kell szerződést kötniük. Észszerű megoldásnak tűnik egy már létező versenysorozat felvásárlása, azzal együtt több szerződéskötést megspórolna a széria. Így is hatalmas munka vár azonban a csapatokra, már ha komolyan gondolják az elszakadást és az új sorozat létrehozását.

Ám valószínűbb, hogy ez is csak blöff, üzenet, hog y a csapatokat komolyan kell venni.

Legfrissebb hírek

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
21 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik