Nem akar háborút

B. CS.B. CS.
Vágólapra másolva!
2009.06.21. 00:35
Címkék

Lapunk pénteki számában beszámoltunk arról, lemondhat a puskások szakágvezetője, Joó Éva, akit azonban a csütörtöki lapzártáig nem sikerült elérnünk. Pénteken újra megpróbáltuk felvenni vele a kapcsolatot, ezúttal eredményesen, ám Joó Éva nem kívánt részletekbe bocsátkozni sem a Sidi Péter büntetése nyomán elinduló adok-kapokkal (a versenyző nem válogatott melegítőben állt fel a dobogóra két vk-versenyen, ezért megbüntették), sem az index.hu internetes hírportálon megjelent információval kapcsolatban, amely szerint már le is mondott szakágvezetői posztjáról.

„Nem szeretnék belemenni ebbe, mert nem vezet sehová. Elmondhatnám a véleményemet, de akkor megint reagálna valaki, és sohasem lenne vége a történetnek. Bárkivel hajlandó vagyok leülni, és megbeszélni bármit a sportággal és a fennálló vitás kérdésekkel kapcsolatban, de úgy gondolom, ez nem az újság hasábjaira való: nem üzengetni kell a médiában, hanem egymás közt közös nevezőre jutni. Békét szeretnék, nem háborút. Nemsokára befejezem pályafutásomat, nyugodtan szeretném lezárni a végigdolgozott éveket, és csak annyit szeretnék, hogy mindenki a játékszabályok szerint járjon el” – mondta Joó Éva, hozzátéve: jelenleg a júliusi Európa-bajnokságra való felkészülés a legfontosabb, és csak erre kell(ene) összpontosítania mindenkinek. Joó beszélgetésünkkor éppen a juniorokkal dolgozott, és elmondta, a jövőben valószínűleg csak a honvédos lövőivel szeretne foglalkozni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik