Látom, ahogy jégkrémet majszol. Félmeztelenül, afféle térdig érő nejlon biciklisnadrágban állt a kórház folyosóján, s élvezettel ette az édességet. Már sovány volt, megdöbbentően sovány, a nagydarab, erős, jó kiállású férfiból néhány hét leforgása alatt beesett mellkasú, pipaszár lábú, erőtlen hangú ember lett. Tudta, hogy meg fog halni, persze, hogy tudta.Okos volt, intelligens, és látta magát a tükörben. Méltósággal figyelte a beesett arcot, a karikás szemet, a sápadt, már-már szürke színt.Kevesen tudták, hogy kórházban van.Sok mindent beszéltek róla – mert persze, hogy feltűnt a hiánya.Nem volt képernyőn, nem közvetített sem futballt, sem kosárlabdát, sem jégkorongot.Volt, nincs Knézy Jenő.Eközben ő ott bent a MÁV-kórház csendjében megpróbált megbékélni a halállal. Már-már lehetetlen vállalkozás. Hát még nyíltan beszélni erről, kibeszélni a fájdalmat, a félelmet, a riadalmat. Mégis megtette, újságcikkben tudatta a világgal, hogy haldoklik.Milyen mélyen rejtőző erő kellett ehhez.Sokkolta a közvéleményt, és persze jöttek a bátorító üzenetek százával, ezrével. Olyanok is biztatták, akik korábban ki nem állhatták a stílusát, akik merőkanállal dobálták a televíziót, ha felhangzott: a „jó estét, jó szurkolást” szlogen, ami az övé volt, csakis az övé. Sokat és sokszor kritizálták még életében, mondtak rá annyi mindent, hogy fradista, elfogult, rosszindulatú, személyeskedő és hasonló. De azt nem mondta senki, hogy felkészületlen.Hihetetlenül precíz volt. Legenda övezi az azóta is sokat emlegetett krikszkrakszos munkafüzeteit.Hat éve ment el.Előttem van, ahogy áll a kórházban, kezében a jégkrémmel, és szinte hallom a halkan kiejtett szavakat, amikor hellyel kínál, s azt mondja, írd le, hogy beteg vagyok. Írd le, hogy meghalok. S eközben nézett tisztán, már-már egykedvűen, és figyelte, ahogy mindezt lejegyzetelem.Hat év hosszú idő.Azóta is hiányzik. Már rendeztek nélküle futball Eb-t és vb-t, olimpiát, s nem adatott meg neki, hogy boldog üvöltéssel közölje velünk, szurkolókkal: a magyar jégkorong-válogatott az A-csoportba jutott. Hiányzik a szakmai felkészültsége, az olykor túlságosan kimért stílusa, a jellegzetes monológja. Amikor elment, sokan gyászolták, de csak később derült ki, hogy mennyi ellensége volt. Még a saját környezetében is. Íródott róla egy könyv, amely ugyancsak viharokat kavart a család, s néhány ismert kolléga, közszereplő között.De hagyjuk is – felesleges feltépni a látszólag behegedt sebeket.Emlékezzünk inkább.Csendben, mindenféle indulat nélkül.Emlékezzünk Knézy Jenőre, aki ugyanúgy része lett a magyar sport történelmének, mint az Aranycsapat, a Népstadion vagy egy Vincze Ottó által lőtt, visszahúzós csellel színezett gól a Grasshoppers hálójában.Hohó, emberek, hohó...!
Legfrissebb hírek
