Szappanopera...

B. CS.B. CS.
2009.06.18. 22:59
Címkék

Újabb fordulathoz érkezett a Sidi Péter büntetésével kapcsolatos ügy. Az index.hu internetes hírportál közölte, hogy Joó Éva, a puska-pisztolyosok szakágvezetője lemondott az ominózus elnökségi ülés után, amelyen megvonták Sidi Gerevich-ösztöndíját, mivel a sportoló nem válogatott melegítőben állt fel a dobogóra a pekingi és a müncheni világkupán, valamint előzetes egyeztetés nélkül távol maradt az Európa-bajnoki válogatóról. Mint lapunk csütörtöki számában megírtuk, kiderült, Joó Éva tudott róla, hogy Sidi nem vesz részt a versenyen, mégis felszólalt az elnökség előtt, és nehezményezte, hogy a pekingi olimpia hatodik helyezettje személyesen nem közölte vele elhatározását.

A Nemzeti Sport lapzártáig próbálta felvenni a kapcsolatot Joó Évával, ám nem járt sikerrel. Sidi Péter szerint az ő ügye vezetett a szakágvezető állítólagos távozásához, ám Kovács Tibor főtitkár elmondása alapján Joó Éva hivatalosan nem adta be lemondását. A főtitkár szerint Joó számos tisztsége miatt fontolgatja távozását, és erről már az elnökkel, Krzyzewsky Miklóssal is beszélt. „Ennek semmi köze a Sidi-ügyhöz, már akkor tudni lehetett, hogy így lesz, amikor Joó Éva lett a Honvéd szakosztály-igazgatója. Emellett ugyanis edzősködik, versenyez, és ő a szakágvezető is. Törvényszerű, hogy ha ennyi mindent csinál egyszerre az ember, előbb-utóbb valamelyik területen hibázik. Az sem biztos, hogy a Sidi-ügy idáig fajul, ha százszázalékosan tudott volna figyelni versenyzőire. Az Európa-bajnokságig biztosan nem változik semmi, utána azonban várható, hogy lemond valamelyik tisztségéről – ezek szerint a szakágvezetőiről, de ez az ő döntése. Eddig mindenesetre hivatalos lépés nem történt” – mondta Kovács Tibor.

Legfrissebb hírek

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
1 perce

Katona Levente: Nehéz megállítani a paksi csatárokat

Labdarúgó NB I
27 perce

„Ez a Holdon is tizenegyes” – Arbeloa kifakadt a Real Madrid Girona elleni döntetlenje után

Spanyol labdarúgás
31 perce

Különdíjjal jutalmazták a Nemzeti Sportrádió műsorát az AIPS-kongresszuson

Egyéb egyéni
38 perce

Győzelemmel kezdtek a mieink a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
52 perce

A kihívás: 100 nap után kellene csodát tennie Pinezits Máténak

Labdarúgó NB I
59 perce

Népsport: nem volt esélyünk a tanítómesterek ellen

Népsport
1 órája

Hátvéd a kávézó pultja mögött – interjú a vb-t kezdő magyar válogatott Odnoga Lottival

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik