Írásos beadvány kell

B. CS.B. CS.
Vágólapra másolva!
2009.06.17. 22:53
Címkék

Az Európa-kupáról hazaérkező Sidi Péter tisztázta a múlt héten történteket Krzyzewsky Miklóssal, a Magyar Sportlövőszövetség elnökével. Mint beszámoltunk róla, az elnökség ülésén úgy döntöttek, egy hónapra megvonják Sidi Gerevich-ösztöndíját, amiért a sportoló a pekingi és a müncheni világkupán nem válogatott melegítőben állt fel a dobogóra, és mert nem szólt, hogy külföldi versenye miatt nem vesz részt az utolsó Európa-bajnoki válogatón. „Az elnökség nem volt tisztában az igazsággal, hiszen szakágvezetőm, Joó Éva tudta, hogy nem veszek részt a válogatón. Beismerem, Münchenben hibáztam, mert lett volna lehetőség rá, hogy kölcsönkérjek egy melegítőt” – mondta Sidi. Az elnök megértően fogadta a pekingi olimpia hatodik helyezettjének álláspontját, és arra kérte, írásban is rögzítse. Ha az elnökség vétlennek találja a lövőt, visszakaphatja ösztöndíját.

„Sidi Péternek nem kellett volna részt vennie a válogatón, mert a korábbi ranglistaversenyeken elért eredményei alapján bekerült a csapatba. Ennek ellenére az ülésen szakágvezetője vetette fel a kérdést, holott neki és a jelenlévő edzőknek tudniuk kellett volna erről. Senkinek az álláspontját nem fogadom el készpénzként; amint megkapom Péter írásos észrevételeit, lépek az ügyben” – mondta az elnök.

Joó Éva, a válogatási elvek összeállítója elismeri, tudott Sidi távolmaradásáról, mert a sportoló klubedzője tájékoztatta, ám elvárta volna, hogy a versenyző személyesen is közölje ezt: „A válogatási szabályzatban nem szerepel, hogy a versenyzőknek nem kell részt venniük a válogatón. Az igaz, hogy Sidi a ranglistaversenyeken olyan eredményt ért el, amely garantálta csapatba kerülését, de ez nem jogosítja fel arra, hogy ne jelenjen meg a válogatón – álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyet bele kell írni a programba. Nem az a baj, hogy külföldön versenyzett, de úgy éreztem, szakágvezetőként jelezhetem az elnökségnek, hogy nehezményezem, amiért személyesen nem közölte velem távolmaradását.”

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
2 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
3 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
3 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
4 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik