Üveggyöngyök

Képszerkesztőnk szép lassan eljutott az őrület határáig. Órákat töltött azzal, hogy végigböngéssze az összes elérhető ügynökséget, szorgalmasan szörfözött a világhálón, de képtelen volt találni egyetlen árva, megveszekedett fényképet William McStayről.

Ő az a skót úriember, akiben az újpesti tulajdonosok és vezetők a hőn áhított célok – értsd: bajnoki cím, rosszabb esetben kupagyőzelem, nemzetközi porond – elérésének zálogát látják. A Celtic tartalékjait irányította eddig, most avanzsál megváltónak a magyar főváros negyedik kerületébe.

Csak találgathatunk. Bizonyára korrekt, mi több, remek szakember, aki felkészült, nem véletlenül bízták rá a skót futball egyik legveretesebb reprezentánsának fiataljait. Ezzel együtt rejtély, mi az, ami éppen őt, kizárólag őt teszi alkalmassá arra, hogy a lilákat fel-, illetve visszavezesse a csúcsra. A Fehérvár döntése még védhető, Lo­thar Matthäust sehol a világon nem kell bemutatni, ahol ismerik a labdát, ott ismerik a volt magyar kapitányt is; az eredményeit most ne firtassuk, nem erről van szó, de szerencsétlen képszerkesztőnk tényleg egyre üvegesebb szemmel hajtogatta mániákusan, nem hiszi el, hogy létezik ennyire ismeretlen, soha le nem fotózott ember bolygónk futballjában.

Tényleg csak találgathatunk, miről is szól ez az egész.

Mondjuk arról, hogy Mr. McStay révén lila mezt húzhat magára néhány skót futballista, akik jobbak a magyar átlagnál, ráadásul nem kerülnek egyetlen fillérbe sem, még a fizetésüket is a Celtic állja. Ha így van, akkor olyan ez, mint az alacsonyabb osztályú fiókcsapat, ahol sokszor a selejtet tárolják, jobb esetben azokat vezénylik oda, akikkel a klubnál nemigen tudnak mit kezdeni. Jól láttuk ezt a Ferencváros esetében is, az ott szerepet kapó, Albionban huszadrangú angolok és egyéb nációk képviselői már a jelenlétükkel is mutatták, hova sorolnak minket ott, és hogyan vesszük tudomásul a huszadrangúságunkat.

De nincs ezzel nagy baj, Kolumbusz Kristófék üveggyöngyei is tökéletesen boldoggá tették az indiánokat.