Még mindig nincs megoldás

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.06.15. 23:24
Címkék

Továbbra is elbeszél egymás mellett a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és a Formula–1-es csapatok érdekvédelmi szervezete, a FOTA. A két fél nem tud megállapodni a 2010-es idény szabályzatáról, ezért jelenleg az sem biztos, hogy az istállókat tömörítő FOTA nyolc tagja (a jelenlegi csapatok a Williams és a Force India kivételével) elindul-e a következő vb-n. Jelen állás szerint az érintett csapatoknak péntekig kell eldönteniük, elfogadják-e az FIA szabályzatát, különben nem indulhatnak.

Az FIA hétfőn hivatalos nyilatkozatban támadta a FOTA-t, amelynek néhány tagja szerinte „mindent megtesz azért, hogy megakadályozza az egyezség kialakulását, és figyelmen kívül hagyja, mekkora kárt okoz a sportágban”. A nemzetközi szövetség emellett az európai autógyárak (ACEA) társulását is támadta. Az istállók oldalára álló ACEA pénteken azt követelte, hogy változtassák meg az F1 szabályalkotó eljárását, mire hétfőn az FIA azzal vádolta meg a gyárakat, hogy nem törődnek az F1 egekbe szökő költségeivel.

A FOTA még hétfőn reagált az FIA nyilatkozataira, azaz jelezte, hogy „van véleménye, de inkább nem kommentálja a hétfői közleményeket, mert nem szándékozik belemenni a nyilatkozatháborúba, amely gátat állít a megegyezés és a sportág helyzetének javítása elé”.

A FOTA részéről Ross Brawn hétfőn tárgyalt az FIA képviselőivel azzal a céllal, hogy közelebb juttassa egymáshoz a két fél álláspontját. Brawn szerint mindkét fél hibás a jelenlegi helyzet kialakulásában, és ha egyszer sikerül megoldani a helyzetet, minden érintettnek le kell vonnia a következtetéseket. A vb-éllovas istálló számára jó megoldás lenne az FIA költségvetési plafonja, de Brawn kitart a FOTA mellett, hiszen a többi csapat beleegyezése nélkül nem indulhatott volna el az idei világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
3 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
3 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
3 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik