Hibátlan Hirvonen

T. A.T. A.
2009.06.15. 02:26
Címkék

Mikko Hirvonen idei első, pályafutása nyolcadik világbajnoki futamgyőzelmét aratta vasárnap, miután hibátlanul teljesítette a hagyományosan emberpróbáló Akropolisz-rali távját. A 28 éves finn pilóta viszonylag megnyugtató előnynyel vágott neki a vasárnapi öt szakasznak, és semmit sem kockáztatva, több mint egyperces fórral végzett a fiatal francia, Sébastien Ogier előtt.

Hirvonen négy második hely után lett tízpontos, és ahhoz képest, hogy két versennyel ezelőtt még húsz pont volt a hátránya Sébastien Loebbel szemben, a mostani sikere (és a francia ralikirály szombati esése) azt jelenti: megint lőtávolon belül van, mindössze hét egységgel lemaradva.

„Rettenetesen nehéznek tűnt az elején, de minden jól ment, tökéletes hétvégénk volt – mondta Hirvonen. – Okosanversenyeztünk, nem hibáztunk, nem kaptunk defektet. Ez volt a sikerünk titka. Ismét játékban vagyunk – nem is jöhetett volna jobbkor ez a győzelem.”

Ami Ogier-t illeti, ő szintén ünnepelt, hiszen pályafutása során először állhatott fel a világbajnoki dobogóra. Ő ugyancsak annak köszönhette a sikerét, hogy az egész hétvégét megúszta mindössze egy defekttel. Jobbat nem is remélhetett – nem is remélt.

A dobogó harmadik fokán a Ford másik pilótájának, Jari-Matti Latvalának az egyik szeme sírt, a másik nevetett. Könnyen az övé lehetett volna a győzelem, ha pénteken nem csúszik le az útról, ám azt figyelembe véve, hogy akkor háromperces hátrányba került, szinte csoda a mostani dobogós hely. Ez összesen 18 pontot ér a Fordnak a gyártók küzdelmében (Ogier-t nem nevezték a csapatversenybe), és Latvala is jobb színben tűnik fel az istálló vezetősége szemében – mert pénteken őszintén szólva eléggé megharagudtak rá.

A magyar Mayer Gábor, Tagai Róbert kettős is rajthoz állt a viadalon, ám sajnos már szombaton búcsúzni kényszerült.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
6 perce

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
27 perce

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
35 perce

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
41 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
1 órája

Franciaország ellen kezdenek a mieink Berlinben a női kosárlabda vb-n

Kosárlabda
1 órája

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik