Visszatért a karmester

Thomas Kelley már efelejtette a fájdalmas fogászati kezelést, párjával, a korábbi kosárlabdázóval, Heller Anitával Budapesten, a Városligetben ünnepelte meg, hogy visszatért Szolnokra. A 31 éves irányító egyéves kitérője Pécsre szép eredménnyel zárult, a baranyaiakkal Magyar Kupát és bajnoki ezüstérmet szerzett, s noha több helyre is hívták, a szívére hallgatott, és újra Szolnokra szerződött, ahol 2007-ban mindent megnyert az Olajjal.

Mindenben megegyezett a Szolnokkal?

Igen, remek szerződést kötöttünk, s ebben nagy szerepe volt ügynökömnek, Tvordy Gábornak, no meg a klubnak – válaszolta boldogan Kelley.

Miért ment el egyáltalán?

Tudtam, hogy megkérdezi… Én nem akartam menni, nem is terveztem, de jött a lehetőség, amely új kihívással kecsegtetett, és persze a magánéletem alakulása is közrejátszott a döntésemben, barátnőm, Heller Anita ugyanis Pécsen játszott.

Megérte?

Mindenképpen. Köszönettel tartozom a Pécsnek, a vezetőknek, a kiváló edzőnek, Sztojan Ivkovicsnak, aki jobb játékost faragott belőlem, mint voltam, a csapattársaknak és mindenkinek, aki a döcögős rajt és a beilleszkedés nehézségei után segített jól játszani, s hozzájárult ahhoz, hogy egy szép évet tölthettem el Baranyában.

Akkor miért jött az újabb váltás?

Ivkovics távozott, kicsit bizonytalan lett a csapat helyzete. Nem tisztázódott, ki megy, ki marad, mi lesz az új edző koncepciója. No és a civil élet ismét szerepet kapott…

Azért, mert…

…mert Anita Budapesten kapott állást, így közelebb lehetünk egymáshoz.

Milyen fogadtatásra számít Szolnokon? A vehemensebb érzelmű drukkerek közül néhányan „leárulózták”, amikor Pécsre igazolt.

Tudom, de sokkal többen megértették a döntésemet, és még ma is a barátaim. Semmi gond sincs ezzel, olyan nincs, hogy mindenkinek jó legyen, nem lehet az életben mindenkinek megfelelni. Számos szolnoki szurkoló a pécsi meccseimre is eljött, szeretetük nem szűnt meg, biztattak, a meccsek után esemeseztek. Rengeteg helyen játszottam már Európában, de egy csapatnál sem maradtam folyamatosan három évig. Nagyszerű érzés, hogy visszamegyek, rengeteg barátom és ismerősöm van a városban. Azt tervezem, egy napot arra szánok, hogy körbejárjam a várost, és köszönjek mindenkinek, akit ismerek. Persze csak azután, ha visszajöttem az Egyesült Államokból, Michiganből.

Nagyon várja már haza a család?

Igen, és én is alig várom, hogy találkozzam a rokonokkal. Fura, mert egyke vagyok, de hatalmas a családunk, édesanyámnak kilenc, édesapámnak hét testvére van, így rengeteg az unokatesó, nagybácsi és nagynéni.

Mit mesél nekik Magyarországról?

Hogy gyönyörű ország, és nagyon kedvesek az emberek. Persze ezt már ők is tudják, főleg a nagyi. Én amolyan nagymama kedvence vagyok, neki a többieknél is részletesebben mesélek a velem történtekről, ő mindig érdeklődve hallgat meg. Amikor otthon vagyok, feltöltődöm, és a következő idényre motivációt merítek az ott ért impulzusokból.

Milyen gyakran beszélget Anitával a kosárlabdáról, hiszen ő is játszott?

Állandóan. Korábban, amikor még ő is aktív volt, véleményeztük egymás játékát, mára azonban egyoldalúvá vált az elemzés. Anita a legnagyobb kritikusom, ugyanakkor a legfőbb segítőm és támogatóm is. Gyakran nézzük együtt a meccseket a televízióban. Az NBA-döntőt sajnos nem, mert ő korán jár dolgozni, ezért nem tud éjszakázni.

Kinek szurkol a Los Angeles Lakers–Orlando Magic csatában?

A Lakersnek. Főleg azért, hogy Kobe Bryant Shaquille O’Neal nélkül is nyerjen aranygyűrűt, és örökre beírja magát a legjobbak közé. Egyébként Kevin Garnettet kedvelem, de ő sérülés miatt kihagyta a rájátszást.

Chauncey Billupsot, a Denver Nuggets irányítóját szereti?

Csak nem azért kérdi, mert ön szerint is hasonlít a játékom az övére? Nem ön az első, aki ezt mondja, és ez nagyon hízelgő. Igen, nagyszerű kosaras. A filozófiája az enyém is: az irányítónak a játék minden elemében jót kell nyújtania, és törekednie kell, hogy állandóság jellemezze a teljesítményét.

Mi motiválja még Szolnokon? Két éve mindent, az alapszakaszt, a bajnoki címet és a kupát is megnyerte a csapattal.

Én mindig nyerni akarok, ezért kosárlabdázom. Vallom, ha én a maximumot nyújtom, esélyt adok a csapatnak a sikerre. Már régen nem érdekel, hány pontot dobok, sokkal fontosabb, hogy a játék szinte minden elemében ugyanolyan magas szinten teljesítsek. Édesanyám is mindig erre tanított, s a középiskolától a mai napig erre törekszem.