Megpróbáltam átszámolni a Cristiano Ronaldóért kínált 94 millió eurót forintra, ám hiába számítottam jó matekosnak, csaknem rajtavesztettem. Először ott ragadtam le, hogy – mint szinte valamennyi, törlesztőrészletekkel küzdő magyar polgár – rögzítettem az euró napi árfolyamát (275.989 forint), majd a nullákkal gyűlt meg a bajom. Végül sikerült megoldanom a feladványt, ám a számoknál fontosabb: más a világ ott, ahol nem a szavak viszik a prímet. Nemrégiben néhány magyar klubtulajdonos a vezetői válságot firtató kérdést azzal söpörte félre, hogy ha ők nem lennének, a magyar futball egyszerűen nem létezne. A jeles urak hiányában valóban becsukhatnánk a mi kis focira szerződött szatócsüzletünket. (Kérdés: nem járnánk-e jobban?) Tiszteletünk határtalan, hiszen – mint mondják – szerelemből álltak futballvállalkozásuk élére, náluk olyannyira a szív diktál, hogy nem is számolják, mennyi pénzt vitt el a szenvedélyük. Nos, a Real Madridnál (is) más a módi. A szerelemmel ott sincs baj, ám a lángolásnak általában kézzelfogható haszna is van. Hiába rengeteg pénz arrafelé is 94 millió euró, van rá esély, hogy csak a mezeladásból megtérüljön – nem egészen egy esztendő alatt. Feltehető, hogy Florentino Pérez szíve ugyanúgy majd’ kiugrik a helyéből, ha azt hallja, Real Madrid, mint a mi vezéreinké, amikor meglátják saját klubjuk címerét, ugyanakkor a legnagyobb izgalmak közepette is tudja: a keresletből kell kiindulnia, ha haszont remél; a piac dönti el, hogy jó irányba indult-e el; az pedig a vérében van, hogy csak akkor érdemes befektetnie, ha valós az esély a megtérülésre. Nálunk a futball pénzt követel, hogy jó legyen a játék, a komoly üzletember viszont csak minőségre hajlandó áldozni, azaz állandó a tyúk-tojás vita. Az európai elitben senki sem agyal azon, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, természetes, hogy a baromfiudvar nem létezhet egyik nélkül sem. Ezért lehet az övék az aranytojást tojó tyúk.
