Az olimpiai bajnoki cím ellenére ugyanolyan érzésekkel készülök a gyakorlásokra, mint azelőtt…
Először is köszöntöm az olvasókat, örülök a lehetőségnek, hogy jómagam is blogolhatok az NSO-n.Az elmúlt másfél hét összefoglalását kezdjük az Eger elleni bajnoki döntővel. Nagyon nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor győztünk, mert ebben a szezonban esélyesként nyertük meg a bajnokságot. Az esélyesség valamennyire mindig stresszel, bennem volt, hogy kötelező a győzelem. A döntőnek sok nehéz pillanata volt, például az első meccsen, amikor kikaptunk a Komjádiban. Amikor viszont a második mérkőzésen nyerni tudtunk Egerben, visszakerült hozzánk a lélektani előny. Nem bánom, hogy a Vasas három aranyérméből csak kettőnek voltam a részese, mert tavaly nyáron bekerültem az olimpiai keretbe, és ha előtte nem megyek vissza Firenzébe, talán nem leszek tagja a csapatnak. A döntő után egy kisebb összejövetel alakult át nagy bulivá, jól éreztük magunkat. Az ünneplés után a kiengedés következett, barátnőmmel három napot töltöttünk Firenzében. Autóval mentünk, a kilencórás vezetés azért fárasztó volt. Firenzében jókat kajáltunk, sok régi barátommal találkoztam. Nagyon szeretek oda visszajárni. Az utóbbi napok is a pihenésről szóltak, a vízilabda eszembe sem jutott, jobb ilyenkor pólómentes környezetben mozogni. Mától úgysem lesz ebben hiány. Úgy érzem, sikerült feltöltődnöm, kezdődik a válogatott nyári felkészülése. Várom már az edzéseket, teljesen más ez, mint amikor klubcsapatával készül az ember. Az olimpiai bajnoki cím ellenére ugyanolyan érzésekkel vágok neki a gyakorlásoknak, mint korábban, tisztában vagyok vele, hogy ezúttal is száz százalékot kell nyújtanunk a sikerhez. Remélem, a júliusi római világbajnokságon döntőt játszunk majd. Ott pedig már bármi előfordulhat.
Legfrissebb hírek
