MTK: igen, Odense: nem

2009.06.09. 01:24
Címkék

Ugyan megerősíteni alig ha fogja bárki, is, de talán az életben maradást jelentette az MTK számára, hogy röviddel Káté Gyula távozása (az Unió Kispestbe igazolt) után sikerült jegyzett válogatott bokszolóval erősítenie. Drexler Géza csapatában folytatja ugyanis Harcsa Norbert, a 75 kiló első számú magyar bunyósa, aki eddig a szombathelyieket erősítette.

„Eddig is Pesten edzettem, most már ide is tartozom – mondta Harcsa Norbert. – Nem Zámbó Józseffel, az edzőmmel volt baj, hanem a körülményekkel. Hobbistákkal gyakoroltam együtt, és nem tudtam fejlődni. Az MTK-ról az öcsém szépeket mesélt, és eddig nem kellett csalódnom.”

Abban viszont igen, hogy a nemzetközi premierje csúszik, mert kézsérülés miatt kénytelen kihagyni a vasárnap kezdődő EU-bajnokságot. „Elütöttem a bal kezemet a Kelet–Nyugat gálán, zúzódást diagnosztizáltak, így most kesztyűzés helyett fizioterápia vár rám – szomorkodott a bunyós. – Munkahelyi baleset volt, nem tartottam jól a kezem. Még szerencse, hogy a világbajnokság nincs veszélyben, ott mindenképpen le akarom tenni a névjegyemet.”

Harcsa Milánóban negyeddöntőt vár magától, új edzője szerint ha addigra sikerül fejleszteni a lábmunkáján, illetve fegyelmezettebb és türelmesebb lesz, még előrébb léphet.

„Odensére nézve veszteség Harcsa kiesése, de most az a fontos, hogy a vébére rendbe szedje magát – mondta erre Kovács

László szövetségi kapitány. – Veszteség, persze hogy veszteség a kiesése, Móna Imre majd megpróbálja pótolni, Harcsa most pihenjen.”

Legfrissebb hírek

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
38 perce

A profik elleni harctól a vállalati labdarúgásig – konferenciát rendeztek a BLSZ 100. születésnapja alkalmából

Minden más foci
1 órája

Ökölvívó Eb: Kukhta Vladislava bejutott a nyolc közé Szófiában

Ökölvívás
1 órája

NEMZETEK LIGÁJA 2026–2027

Minden más foci
1 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
1 órája

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
2 órája

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2 órája

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája