Kézben a korona

„A specialisták korszakában valaki vagy salakos, vagy füves, vagy kemény pályás menő – vagy Roger Federer.”

Jimmy Connors 24 éves profi pályafutással, nyolc Grand Slam-győzelemmel, illetve világcsúcsot jelentő 1241 ATP-meccs megnyerésével a háta mögött a teniszt illetően ritkán szokott sületlenségeket mondani. Legkésőbb vasárnap mindenkinek be kellett látnia, Jimbónak igaza volt. Federert illetően feltétlenül. Mostantól a svájci zseni neve környékére nem illik odabiggyeszteni, hogy „bezzeg salakon”, vagy „bezzeg a Garroson, Nadal ellen”, hanem meg kell süvegelni, hogy ő a hatodik, aki mind a négy Grand Slam-tornán nyert. Szegény Robin Söderling, a GS-viadalon korábban legfeljebb a legjobb 32 között járó svéd tizedszer is eljátszotta „FedEx” ellen az áldozati bárány szerepét (az eddig lejátszott 23 szettjükből egy lett az övé…), ezzel pedig lehetőséget teremtett rá, hogy a Fred Perry, Don Budge, Rod Laver, Roy Emerson, Andre Agassi ötös hatossá bővüljön.

Federer lett a hatodik, aki az Australian Openen, a Roland Garroson, Wimbledonban és az US Openen, azaz a négy szent helyen győzni tudott. Ha nem is egyazon évben, mint Budge (1938) és Laver (1962, 1969), de a karrierslamet azért megcsinálta. A klasszikus Grand Slamhez három évben (2004, 2006, 2007) is csak a Garros hiányzott, az idén talán az Australian Open fog – a négyből háromszor Rafael Nadal miatt. (2004-ben Guga Kuerten verte meg a nyolcaddöntőben.)

Elsősorban a még mindig csak 23 éves spanyol csodagyerek az, aki miatt Federerről ma még nem lehet egyértelműen állítani, hogy ő „minden idők legjobb teniszezője”.

Párizsi sikere ugyanis megint felszínre hozta a disputát: igen, Pete Sampras és Ivan Lendl legnagyobb rekordját is beállította, de ott van Nadal árnyéka. A spanyolnak csak az US Open hiányzik a karrierslamhez, ilyen fiatalon már hat GS-diadala van (Federernek öt volt ebben a korában) – és ő az egyetlen, aki a svájci maestrót meg tudta verni Grand Slam-torna döntőjében. Rögvest ötször, hiszen a három párizsi fináléjuk mellett Melbourne-ben és Wimbledonban is csapást mért rá, utóbbi két helyszínen öt szettben.

„Ha nem lenne ez a mallorcai srác, Roger már rég megnyerte volna a Garrost. Talán többször is – mondta a nagy páros vetélkedéséről Agassi. – Federer az elmúlt öt év második legjobb salakpályás játékosa, negyedszer jutott döntőbe Párizsban, jobban megérdemelte a sikert, mint én. Minden felület, minden körülmény, ami eltér az általad megszokottól, jelentős átalakulásokra kényszerít, a fizikaitól a szellemiig sok kihívást támaszt veled szemben. Az egészben az a legnagyobb és leginkább motiváló, hogy ezeknek nem sokan és nem sokszor tudtak megfelelni. Az én párizsi sikerem a pályafutásomat és az életemet megváltoztató győzelem volt. Talán ez érintett meg a legmélyebben, és túllendített minden kétségen, gyötrelmen.”

A párizsi képeket látva talán Federernél is ez lehet a csúcs. Megkönnyezte a Nadal elleni, 2007-es wimbledoni sikerét, hetekig az Eurosport egyik vágóképe volt, amint sír a spanyoltól elszenvedett 2009-es melbourne-i veresége után – a mostani viszont más jellegű érzelemkitörés. Vélhetően tudatára ébredt, hogy a Muskétások Kupájának átvételével elfoglalta a helyét a sportág panteonjában.

John McEnroe, egy másik legenda, 2004-ben még ennél is meredekebb jóslásra vállalkozott: „Ő a legtehetségesebb játékos, akit valaha láttam. Olyan nagyságokat láttam játszani, mint Laver, olyan nagyságok ellen teniszeztem, mint Sampras, Becker, Connors, Borg, de ez a fiú minden idők legnagyobbja lehet.”

Jó úton jár.

Párizsban megfogta a koronát.

Stílszerűen „a” szentélyben, Wimbledonban teheti fel a fejére.