Button nem ad esélyt másnak

2009.06.07. 23:42
Címkék
Jenson Button ismét nyert, hét futam után hat győzelemmel, a második, ezúttal kieső Rubens Barrichellóval szemben 26 pontos előnynyel áll. A Red Bull-Renault is kevés hozzá, hogy legyőzzék, lassan eldől a világbajnoki cím sorsa. Erről legkevésbé Button tehet...

„Sajnálom, ha sokan úgy érzik, hogy unalmas a világbajnokság, de hadd emlékeztessek mindenkit, ez nem miattam, miattunk van így, hanem a többiek miatt, mert nem tudják felvenni velünk a versenyt” – ezekkel a szavakkal és hat futamon aratott öt győzelemmel érkezett Isztambulba Jenson Button, aki immár hétből hattal áll. Kis túlzással az jelenti a legfőbb változatosságot, hogy éppen kit visz fel magával a csapatból a dobogóra az ünnepléshez – ezúttal Peter Bonningtonon, Button 22-es rajtszámú autójának helyettes főmérnökén volt a sor.

Tökéletes a Brawn-Mercedes, amely a vb-éllovas szerint éppen vasárnap működött az idén a legjobban. Kellett is a jó teljesítmény, hiszen az Ausztrál Nagydíj óta ez volt az első alkalom, hogy száraz pályán, senkitől sem zavartatva nyílt csatát vívhatott a Red Bull pilótáival. Nem tartott sokáig, Sebastian Vettel az első kör derekán megcsúszott, és Button mögé került, majd az első boxkiállását követően kiderült, hogy más stratégia szerint versenyez, mint az angol, aki elkönyvelhette újabb győzelmét. Hét futamból hat győzelmet az idény elején eddig csak Jim Clark (1965) és Michael Schumacher (2004) volt képes begyűjteni.

Vettel és csapattársa, Mark Webber már nem is a győzelemre hajtott, ahogy az ausztrál mondta, Button másik bolygón versenyez, csak az volt a tét, melyikük szerzi meg a második helyet. Ez végül Webberé lett, két boxkiállásos taktikája egyértelműen jobbnak bizonyult, mint Vettel három szervizelése. A pénteki szabadedzések után sokan aggódtak a gumik miatt, de amint kiderült, a kemény és a lágy gumik közötti teljesítménybeli szakadék ellenére az idén eddig itt volt a legelhanyagolhatóbb a különbség az abroncsok viselkedése között.

A nap vesztese Rubens Barrichello volt, a Brawn brazilja a


folytatás...
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
3 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
3 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
4 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
4 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
4 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
4 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
5 órája