Anand a győztes

Vágólapra másolva!
2009.06.07. 23:42
Címkék

Két partit nyerni a földkerekség legjobb rapid játékosa ellen? Aki a világbajnok az úgynevezett hagyományos sakkban is? Az indiai Viswanathan Ananddal szemben?

Lékó Péter nagy kihívás előtt állt a miskolci rapid páros mérkőzés utolsó játéknapján, hiszen mindkét hátralevő összecsapást meg kellett nyernie ahhoz, hogy kiegyenlítse hátrányát. Igaz, az első számú magyar nagymester azt hangoztatta az eseményt megelőző sajtótájékoztatón, nem az eredmény elsődleges a számára, mivel Anand az ellenfél.

Persze arról nem lehet beszélni, hogy eleve feladta volna a küzdelmet, csakhogy ezúttal a papírforma érvényesült.

A hetedik játszmában Lékó támadott, ám Anand kiválóan védekezett. A sötét bábukat vezető magyar rangelső aktív játéka gyalogelőnyt eredményezett, de sajnos a végjátékban ennyi nem volt elég a győzelemhez, maradt a remi, amely a 29. lépésben született meg.

Ha egy páros mérkőzés az utolsó játszmák előtt eldől, általában nem tartják meg a maradék partikat, de most természetesen ezt nem lehetett megtenni a Miskolci Nemzeti Színház mindvégig hű nézői miatt. Innentől kezdve az volt a kérdés, hogy Lékónak sikerül-e megszereznie a „becsületgólt”.

Nem sikerült. Ahogy fogytak a bábuk, úgy vált egyre valószínűbbé az újabb pontosztozkodás. A 51. lépésben egyik fél sem látta értelmét a folytatásnak, kézfogásuk Anand 5:3-as győzelmét jelentette.

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
6 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
6 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik