A kapitány egyre bizakodóbb

2009.06.07. 23:42
Címkék

szakembereknek a következő hetekben viszont írásos anyagot is kell készíteniük a látottakról.

Albániában Nagy Tamás, a Pécs és a Vasas egykori középpályása, a Baja edzője járt. Bruno Alves 93. percben szerzett fejes találatával 2–1-re nyert Portugália, amely így négy ponttal van lemaradva Magyarország mögött.

„Albánia nagyon jó taktikát alkalmazott – mondta Nagy Tamás a Tiranában látottakról. – A hazaiak ugyan átengedték a területet, de biztosították egymást: ha valakin túljutott egy portugál, máris ott volt a következő védő. Nem hagyták kibontakozni, felgyorsulni, ritmust váltani a portugálokat. Nagyon nehéz dolguk volt a vendégeknek, akiken persze látszott, hogy technikailag nagyszerűek, hogy kiemelkedő képességű egyéniségek alkotják a csapatot, igaz, ezúttal nem voltak eléggé frissek. A végén minden mindegy alapon előreküldték a jól fejelő Bruno Alvest, és ezzel kinyílt a védelmük, de bejött a kockázatos húzás: a hátvéd győztes gólt szerzett. Igaz, már előtte is több szisztémát megpróbáltak a portugálok, menet közben módosítottak a felállásukon, hogy valamiképpen fogást találjanak a szívósan küzdő ellenfélen. Cristiano Ronaldónak sem volt területe, keményen ütköztek vele, ha kellett, bár szerintem egyszer büntetőt érően állították meg. Már a hotelben, napközben találkoztam a portugál játékosokkal, és érződött: nagyon akarják a sikert, ez volt az utolsó esélyük a második helyre. Úgy örültek a győzelemnek, mint a gyerekek, egymás nyakába ugráltak. Hibapont azonban az ő játékukban is felfedezhető volt: ezt majd részletesen el is mondom Erwin Koemannak.”

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
6 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
6 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
6 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
6 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
7 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
7 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
7 órája