Vidics bízik a nézőkben

2009.06.06. 01:40
Címkék

Nemanja Vidics bízik benne, hogy a Crvena zvezda stadionjának légköre segítségükre lesz, amikor szombaton Ausztriát fogadják. A meglepően jól szereplő, listavezető szerbeken van némi nyomás, előnyük ugyanis csak két pont a második helyezett franciák előtt, így minden botlásnak nagy ára lehet. „Az eddigi selejtezőkön jól játszottunk, ráadásul sok gólt szereztünk, ami remélhetőleg arra sarkallja a drukkereket, hogy minél többen kilátogassanak a meccseinkre – mondta a Manchester United hátvédje. – Bízom benne, hogy szurkolóink lelkesedése inkább motivál minket, mint hogy rendkívüli nyomást gyakorolna ránk.” Már csak az a kérdés, vajon a szenvedélyes szerb drukkerek által keltett félelmetes atmoszféra milyen hatással lesz a vendégekre. Októberben az osztrákok meglepően sima vereséget (1–3) szenvedtek hazai pályán Radomir Antics együttesétől, amely 24 perc leforgása alatt három gólt szerzett az Ernst Happel Stadionban. Ha eltekintünk a papírformától, a tavasszal kinevezett Dietmar Constantini akkor sincs könnyű helyzetben, mivel hét játékosát – köztük Garics Györgyöt és Emmanuel Pogatetzet – sérülés miatt nélkülöznie kell.

Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
3 perce

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
14 perce

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
40 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
44 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
48 perce

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
59 perce

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
1 órája