Remek sárkányhajó

2009.06.06. 01:40
Címkék

Sűrű programja lesz júliusban sárkányhajó-válogatottunknak. A Reményi Péter vezette csapat ázsiai körútra készül, először a dél-koreai világbajnokságon vesz részt, majd a tajvani világjátékok következnek.

Ahogy az ötkarikás sportágak többségénél, az olimpia programján nem szereplő számok esetében sem a világbajnokságnak van nagyobb jelentősége.

„Mindkét verseny fontos, de egyértelmű, hogy a világjátékoknak nagyobb a rangja, mint a vébének” – hangsúlyozta Kozmann György. A válogatott a Nemzeti Sportszövetség segítségével már meg is kezdte a felkészülést a két eseményre, a női-férfi vegyes csapat Csepelen ragad rendszeresen lapátot.

Keményen gyakorol a világjátékokra Vass Dóra is. A ritmikus gimnasztikázó tavaly lemaradt az olimpiáról, és úgy érzi, a júliusi kaohsziungi esemény kárpótolja ezért. Az első számú RG-versenyző napi öt órát edz a jó szereplésért, majd Horvátországban növeli a „fordulatszámot”: orosz versenyzőkkel együtt készül a világjátékokra.

Legfrissebb hírek

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
23 perce

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
26 perce

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
27 perce

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
50 perce

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
50 perce

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
51 perce

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
59 perce

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája