Lakers: villámrajt

2009.06.06. 01:40
Címkék

Ha egy meccsen dőlne el az NBA bajnoki cím, most talán minden idők legsimább fináléjáról beszélhetnénk, a Los Angeles Lakers ugyanis a szoros első negyedet követően esélyt sem adott az Orlando Magicnek, 100–75-ös diadalával jelezte, hogy a tavaly a Boston Celtics ellen elbukott döntő után ezúttal nincs kegyelem. Kobe Bryant ellenállhatatlanul játszott, a kaliforniaiak szupersztárja 40 pontjából 18-at a harmadik negyedben dobott – hárommal többet, mint a vendégcsapat –, és a játék minden elemében kitűnő teljesítményt nyújtott (csak hárompontost nem szerzett).

„Elmondhatatlanul akarom a trófeát, és mindent meg is teszek azért, hogy elhódítsam” – erősítette meg a meccs után szavakkal is azt, amit a pályán láthattunk tőle. Bryant hatodszor vesz részt a nagydöntőben, de először jutott el 40 pontig egy meccsen – talán a legfontosabbon, hiszen Phil Jackson edző mind a 43 olyan playoffpárharcát megnyerte, amelyben győzelemmel kezdett.

„Óriási volt, ellenállhatatlanul játszott – ismerte el Stan Van Gundy, a mezőnyből pocsékul, 29.9 százalékos pontossággal dobó Orlando mestere. – Túl nagy területet hagytunkneki, ő pedig ezt kegyetlenül kihasználta. Egy vigasztal: sokkal jobbak vagyunk annál, amit ezen az estén mutattunk.”

Ezt mondta a Magic centere, a csupán 12 pontig jutó Dwight Howard is, akire mindig jutott két-három Los Angeles-i védő, ezért mezőnyből csupán egy kosarat dobott. A február eleji sérüléséből visszatérő Jameer Nelson sem sokat segített az Orlandón, amelynek tényleg sokkal jobb teljesítményt kell nyújtania, hogy ne ez legyen minden idők legsimább fináléja, vagy legalább az eddigi egyetlen döntőjével (1995, Houston, 0–4) szemben minimum egy meccset megnyerjen.

Részletes eredmény a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
24 perce

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
27 perce

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
29 perce

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
52 perce

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
52 perce

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
53 perce

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
1 órája

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája