Túl sok volt a kritikus

Hallom, látom, olvasom a Mezey György szavaira érkezett válaszokat, reakciókat – kezdte Varga István. – Szerintem félreértés történt: Gyuri csak Székesfehérvárról beszélt, szerintem úgy gondolta, oda kell most külföldi edző. De ezt csak én vélem így, hiszen napok óta nem beszéltem vele.

A sajtótájékoztatón azzal érvelt Mezey György, hogy a külföldi szakember nem érti, mit kiabálnak neki a lelátóról. Magam több meccsét is láttam volt csapatának, és nem tapasztaltam ilyesmit…

Nézze, elhiheti nekem, hogy a városban legalább annyian vannak a csapat mellett, mint ellene.

Ezt nem mondja komolyan!

Pedig így van. Amikor idejöttem, hallottam én is, hogy erről beszélnek, akik jól ismerik a klub életét, és én is legyintettem. Miért szurkolna bárki is a saját csapata ellen? Aztán rájöttem, hogy ilyen igenis létezik. A kispad mögött minden mérkőzésünkön ott ült egy csoport, mintegy ötven-száz ember, és nekik az égvilágon semmi sem volt jó: ha ezt cseréltem le, az volt a baj, ha azt küldtem be, azért voltam hülye, ha amazt játszattam, megint megtaláltak. Elképesztő! Gyorsan hozzáteszem: a kapu mögötti srácokra, az ultrákra egy szavam nem lehet, ők igazán rajonganak a klubért, idegenbe is elkísérték a csapatot, és sokszor arra gondoltam: bárcsak mindenki így állna a csapathoz!

Ennyire megviselték a bekiabálások?

Igen.

Tudja, arra gondoltam, ha húszezer ember egyszerre hülyézi az embert, az tényleg nem lehet túl jó érzés, el kell rajta gondolkodni. De Fehérváron még kétezren sem jöttek össze, a kritikusok nem lehettek túl sokan…

Pedig jól lehetett hallani őket. De várjon, itt nemcsak rólam van szó: a játékosokat is ütötték-vágták. Nem az a baj, hogy engem ócsároltak: az egész csapat iránt viseltettek ellenszenvvel. Amikor Goran Vujovics felépült lábtöréséből, nem volt formában, de hosszú kihagyás után ez természetes. Amit az a szerencsétlen csatár kapott! Örüljön, hogy nem értette. Ma meg ő a klub legértékesebb játékosa. Ha az embert szidják, pocskondiázzák, vagy lenyeli, vagy nem, de hogy a csapat is e csoport örökös célpontja volt, az túlment minden határon. Azt nehéz elviselni. Engem azért küldtek el, mert vállaltam, hogy benne leszünk az első négyben, és nem sikerült. De tudja, ha benne lettünk volna, ha elérjük a kitűzött célt, akkor sem biztos, hogy lett volna kedvem a folytatáshoz.

Kik ezek a kispad mögött ülők?

Fogalmam sincs. Kértem, hogy emeljék ki őket onnan: nem mindegy, hogy ezerötszáz vagy ezernégyszáz nézőnk van? Sajnos nem kaptunk olyan támogatást, mint amit Szombathelyen, Debrecenben vagy éppen Diósgyőrben megkapott a város csapata…

Akkor tényleg a külföldi edző a megoldás?

Ha arra gondolok, Lothar Matthäus milyen szakmai baklövéseket követett el, mégis szerette a közönség, a média, akkor azt felelem: igen, lehet, hogy az. Nálunk valamiért a külföldieket másképp ítélik meg, velük türelmesebb a közeg. Nem tudom, miért van ez így.

Most mi lesz önnel?

Majd kiderül. Ha egy feladatnak van értelme, és adva vannak hozzá a körülmények, érdemes csinálni. Fehérváron volt értelme, és jók a feltételek. Sajnos hiába törekedtünk arra, hogy jó futballt csináljunk, vannak, akiknek semmi sem jó.