Vajda Attila: ahogy szokta

2009.06.02. 23:04
Címkék
Kenu egyesben az olimpiai bajnok Vajda Attila versenyzése, párosban a Kozmann, Kolonics-duó utódai, négyesben pedig a sportág leglátványosabb vízi csatái miatt érdemes a hétvégén Szegedre és a világkupára figyelni.

Május idusán kenu egyesben Magyarország – azon belül Szolnok – már látott egy csodát, az 1000 méteres táv olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Vajda Attila kikapott a rangsorolón. Hat magyar is megelőzte, a szakmabeliek a látottak miatt csak azért nem estek hanyatt, mert Vajdától nem szokatlan az ehhez hasonló évkezdet, és az elmúlt év alapján akár pozitív jel is lehet az idényre. Az meg még inkább, hogy másnap 500 méteren elverte a mezőnyt. Hetedikből lett első, az ezren győztes Sarudi pedig elsőből hetedik.

„Sarudi Pál érmes lehet Szegeden is, ő hajtja Vajda Attilát előre – véli Storcz Botond szövetségi kapitány. – Az ötszáz lutri, Attila itt még nem olyan magabiztos, de a rangsoroló alapján komolyan készül.”

De még milyen komolyan. Az edzések alapján, úgy tudjuk, a rövidebb távon jobb, mint valaha.

Párosban Kolonics György tragédiája után a Kozmann György, Kiss Tamás-kettős olimpiai bronzérme vigasztalta az országot. Kozmann főként a tanulásnak szenteli már az idejét, és készül a júliusi világjátékokra sárkányhajóban. A Sáfrán Mihály és Sáfrán Mátyás alkotta egység az olimpián erősebb számában, ezren akart menni, de Kozmannék ezt választották. Most mindkét számban övék a pálya és a jövő, de van egy még fiatalabb, tehetséges magyar páros, Varga Dávid és Széles Gábor, akik ötszázon Szegeden a vetélytársaik lesznek.

„Mindkét egység alkalmas arra, hogy idővel kinője magát a nemzetközi mezőnyben, az edzéseken kajakos szemmel legalábbis ezt látom” – folytatta a kapitány.

A leggyorsabb hajó, a négyes leggyorsabb számában, kétszázon Sarudival a fedélzeten világbajnok magyar csapatért szoríthatnak a Maty-érre látogatók – nekik is ingyen. A többi egységnél az egyesek és a párosok alapján állította össze a kapitány a leginkább ütőképesnek tűnő legénységet.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
7 perce

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
12 perce

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
1 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
1 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2 órája