Még sok a kérdőjel a kieső csapatoknál

Vágólapra másolva!
2009.06.02. 23:04
Címkék

SIÓFOK: döntés a hétenSIÓFOK: döntés a héten

Noha Csorba Ottó, a BFC Siófok ügyvezetője kijelentette, hogy „a klubvezetőség maximálisan elégedett Aczél Zoltán szakmai munkájával, és ha rajtunk múlik, az edző tovább dolgozik nálunk”, Erwin Koe­man segítője továbbra is tanácstalan a jövőjével kapcsolatban. Hezitálásának legfőbb oka, hogy a siófoki elöljárók közül senki sem közölte még vele személyesen a terveket. A szakember fél plusz egy évre szerződött Siófokra, ám az opcionális tizenkét hónapról nem tudni még, hogy egyáltalán életbe lép-e.

„Én is csak fél füllel hallottam, hogy valamikor a héten le szeretnének ülni velem – árulta el Aczél Zoltán. – A lapban megjelenő nyilatkozatot úgy értelmeztem, mintha kizárólag rajtam múlna a folytatás – ám ez nem egészen így van. Persze azt is hallottam, hogy más csapatoknál is szóba került a nevem, viszont senkivel sem tárgyaltam, épp azért, mert nem zártam le a mostani ügyet sem.”

REAC: nincsen pihenő

Egyelőre fontosabb dolguk van a REAC vezetőinek annál, hogy eldöntsék, Nagy Sándor megbízott edző marad-e a másodosztályban a csapat élén, vagy sem. Kutasi Róbert klubigazgató szerint a szakember munkájára a továbbiakban is számítanak, ám nem tisztázott, milyen munkakörben. Addig nem is döntenek, amíg nem látják biztosan a klub jövőjét. Bár Forgács József elnök leszögezte, hogy továbbra is kész anyagi áldozatot hozni az egyesületért, támogatást vár az önkormányzattól is. Ezért a REAC elöljárói június 9-én, kedden elnökségi ülést tartanak, amelyre a XV. kerületi polgármestert, Hajdu Lászlót is meghívták. A csapat közben nem pihen: a szerződéssel rendelkező labdarúgók a szezonzárás másnapján megkezdték a felkészülést a következő idényre; csütörtökön évnyitó ünnepséget tartanak, majd június 20-ig speciális futóedzéseken vesznek részt – s csakis azután mehetnek nyári szabadságra.

Legfrissebb hírek

Vas Blanka csapattársa nyerte meg az egynapos koppenhágai sprintet

Kerékpár
14 perce

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
37 perce

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
38 perce

A portugálok büntetőt hibáztak, a hollandok emberhátrányban jutottak négy közé az U21-es Eb-n

Minden más foci
38 perce

Férfi röplabda Európa-liga: izlandi győzelem Kecskeméten

Röplabda
39 perce

Takács Boglárka 100-on és 200-on, Enyingi Patrik 400-on nyert bronz kategóriás versenyt

Atlétika
52 perce

Gyollai Dániel: A magyar válogatott meghívóhoz muszáj szintet lépnem

Légiósok
58 perce

Klub-vb: Mbappé kihagyja a Pachuca elleni vasárnapi mérkőzést is

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik