Kezdődik a hegymászás

Vágólapra másolva!
2009.06.02. 23:04
Címkék

A legutóbb a Leverkusen második számú kapusaként „dolgozó” Király Gábor hároméves szerződést kötött a másodosztályú 1860 Münchennel.

Reszkethet a tizenkét éve Münchenben védő Michael Hoffmann?

Á, ez nem egy vagy két személyről, hanem a csapatról szól.

Ettől még érdekes a váltás.

Maradhattam volna Leverkusenben is, csakhogy már januárban többen jelezték, a nyártól számítanának rám. A Bayerben szem előtt voltam, nem védtem ugyan, de edzéseken megnézhettek, és személyesen is tárgyalhattak velem. És a „Sechzig” olyan perspektívát kínált, amit nem akartam visszautasítani.

Azaz...

Megcélozza, pardon, megcélozzuk az élvonalat. Az Allianz Arena is vonzerő volt, nem olyan rossz a harmincezres tábor a másodosztályban.

A Herthához és a Leverkusenhez képest visszalépésnek tűnik a másodosztály.

Azért egy olyan mezőnyben, amelyben ott a Kaiserslautern, a Cottbus, a Bielefeld, a Karlsruhe vagy a Duisburg, kihívás a mezőny elejére kerülni. Már tavaly elmondtam, hogy ha valaki felér a hegy tetejére, ahonnan nincs tovább, akkor le kell mennie a lábához, hogy újra hegyet másszon. Én egy év alatt lekerültem, közben jól éreztem magam, láttam a futball másik oldalát is, most pedig kész vagyok elindulni egy új ösvényen.

Védeni fog?

Ez az edző dolga. Nekem úgy kell dolgoznom, hogy működjön a csapat.

Úgy hangzik, mintha ebben benne lenne a kispad lehetősége.

Nincs benne.

Legfrissebb hírek

Vas Blanka csapattársa nyerte meg az egynapos koppenhágai sprintet

Kerékpár
22 perce

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
45 perce

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
46 perce

A portugálok büntetőt hibáztak, a hollandok emberhátrányban jutottak négy közé az U21-es Eb-n

Minden más foci
46 perce

Férfi röplabda Európa-liga: izlandi győzelem Kecskeméten

Röplabda
46 perce

Takács Boglárka 100-on és 200-on, Enyingi Patrik 400-on nyert bronz kategóriás versenyt

Atlétika
1 órája

Gyollai Dániel: A magyar válogatott meghívóhoz muszáj szintet lépnem

Légiósok
1 órája

Klub-vb: Mbappé kihagyja a Pachuca elleni vasárnapi mérkőzést is

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik