Az utolsó simítások

Vágólapra másolva!
2009.06.02. 23:04
Címkék

Újra itthon a nagy csapat: oroszországi, majd franciaországi túráját követően ismét Pécsen látható az Európa-bajnokságra készülő magyar női válogatott. No meg a televízióban: a sportcsatorna ugyanis élőben közvetíti a szerdai, horvátok elleni fellépést, emiatt előbbre hozták a kezdést, hétről hatra. Az esti meccs tanulságait levonandó másnap délelőtt újra összecsapnak a felek. A csütörtöki lesz a mieink utolsó tesztmeccse a kontinensviadal előtt, utána pedig véglegessé válik a 12-es keret, amely Magyarországot képviseli Lettországban.

Szóval horvátok. Papíron a leggyengébb edzőpartnerek a május 4. óta tartó felkészülés során, amely alatt eddig 11 alkalommal mérette meg magát Rátgéber László együttese. A legnevesebb ellenfelek az olimpiai ezüstérmes ausztrálok voltak, akikkel a múlt héten kétszer is játszottak Vajda Annáék (az első meccs 16 pontos különbségéből másodjára már csupán négy maradt), de előtte tettek két próbát Peking harmadikjával, Oroszországgal is – az Eb-címvédő ellen is tetten érhető volt a javuló tendencia, mert a 19 pontos távolság másnapra nyolcra csökkent.

Persze ezek mind vereségek voltak, miként kikaptunk a 2001-es Európa-bajnok franciáktól is – de Franciaországban és csak hat ponttal, vagyis emiatt sem kell szégyenkeznünk. Ezzel szemben a szerbek kétszeri kiütése mellett háromszor is begyűjtöttük a csehek skalpját, és bár elsőre még kikaptunk tőlük, ki emlékszik már arra…

Arra viszont nagyon is emlékszik, akinek fontos a magyar női kosárlabda, hogy éppen Horvátországban vált biztossá az Eb-szereplésünk: tavaly szeptember 13-án, egy fordulatokban gazdag, hosszabbításos mérkőzésen, Eszéken.

Most pedig a horvátok ellen végezhetjük el az utolsó simításokat…

Legfrissebb hírek

Vas Blanka csapattársa nyerte meg az egynapos koppenhágai sprintet

Kerékpár
18 perce

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
40 perce

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
41 perce

A portugálok büntetőt hibáztak, a hollandok emberhátrányban jutottak négy közé az U21-es Eb-n

Minden más foci
42 perce

Férfi röplabda Európa-liga: izlandi győzelem Kecskeméten

Röplabda
42 perce

Takács Boglárka 100-on és 200-on, Enyingi Patrik 400-on nyert bronz kategóriás versenyt

Atlétika
56 perce

Gyollai Dániel: A magyar válogatott meghívóhoz muszáj szintet lépnem

Légiósok
1 órája

Klub-vb: Mbappé kihagyja a Pachuca elleni vasárnapi mérkőzést is

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik