Ünnep meccs előtt, után

2009.06.01. 22:48
Címkék
Továbbra is százszázalékos a tavasszal a Ferencváros: ezúttal a DVSC-DEAC ellen hátrányból fordítva győzött a zöld-fehér gárda. A találkozón Ferenczi István szezonbéli 35. és 36. gólját is megszerezte.

Régen várt ünnepre készült a Ferencváros, mert bár már három fordulóval korábban biztossá vált, a zöld-fehérek bajnokként kerülnek vissza az élvonalba, az MTK II és a Baktalórántháza elleni idegenbeli meccs, valamint a Kazincbarcika elleni zárt kapus büntetés csak most tette lehetővé, hogy a Fradi átvehesse az aranyérmeket az Albert-stadionban. S bár a DVSC-DEAC kezdőcsapatában nyolc olyan labdarúgó is volt, aki szombaton az élvonalbeli bajnoki címért járó aranyérmet átvehette, a tisztelet kijárt a Ferencvárosnak is.

Bobby Davison ezúttal rövidnadrág helyett ingben, nyakkendőben fogadta az elismerést Nemes Ferenctől. Borítékolható volt ugyanis, hogy a ferencvárosi szurkolók által nem éppen közkedvelt Kisteleki István MLSZ -elnök nem látogat ki az Üllői útra, ám a füttykoncertet az alelnök sem kerülhette el. Bobby Davison ezzel a mérkőzéssel elbúcsúzott csapatától, Angliába utazik, hogy a pro licences edzői képesítést a július 25-i rajtig megszerezze. A bajnokságból hátralévő két mérkőzésen Csató Sándor irányít.

Július elején a csapat is követi edzőjét Angliába, időközben ugyanis véglegessé vált a zöld-fehérek külföldi edzőtáborának programja: július 6-án a világ legrégebben (1857) alapított labdarúgóklubjával, a Sheffield FC-vel, két nappal később a Lincoln Cityvel, július 11-én Ferenczi István korábbi csapatával, a Barnsley FC-vel játszanak felkészülési mérkőzést.

Sokáig úgy tetszett, a hazaiak a DVSC-DEAC elleni bajnokit is edzőmérkőzésnek tekintik, és ha Holczer Ádám nem véd háromszor is bravúrosan, illetve ha Vinicius Leal Galbao „nem hal bele” többször is a szépségbe, a „kis Loki” fél óra elteltével megnyugtató előnyt szerezhetett volna. A brazil légiós a 36. percben aztán csak betalált, ám a Ferencváros pillanatok alatt egyenlített, s előnnyel is fordulhatott volna. Az előnyt aztán a második félidő elején szerezte meg a hazai csapat, némi bírói jóindulattal, miután a Szűcs István mellkasáról levágódó labdát – Szpisják Zsolt partjelző intésére –, Bede Ferenc játékvezető kezezésnek vélte, s a megítélt büntetőből Ferenczi István szezonbeli 36. gólját is megszerezte. A találkozó végén a csereként beálló Kamate Dramane tette teljessé a hazaiak ünnepét. A Ferencváros először fordított hátrányból az idei szezonban, igaz, eddig csak egyszer, a Bőcs KSC ellen a második fordulóban fordult elő, hogy a zöld-fehérek ellenfele szerezzen vezetést.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
4 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
4 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
6 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
6 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
6 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
6 órája