Ez történt

Vágólapra másolva!
2009.06.01. 22:48
Címkék

Valójában az első labdamenet végéig alakult kedvezően a meccs – azt Cibulková még a hálóba ütötte. A következő pont azonban már az övé lett, méghozzá Szávay kettős hibája után. A szlovák lány hamar két bréklehetőséghez jutott, és bár az elsőnél még hosszúra küldte a labdát, a másodikat már kihasználta, majd biztosan hozta saját adogatójátékát is.

A hideg zuhanyként ható kezdést még pocsékabb folytatás követte: Áginak konkrétan semmi sem sikerült, könnyű labdákat rontott el, amikor pedig meglepőnek szánt rövidítése leginkább csak meglepően pocsékra sikerült, dühösen harapta be az ajkát.

Kissé magára talált 0:3 után, legalább megteremtette magának a lehetőségeket, még ha élnie nem is sikerült velük: bréklabdánál letámadta Cibulková második szerváját – de nem talált pályát, így odalett a lehetőség. Viszont próbálta biztatni magát, a közönség is buzdította, és igazi szávays fonákkal végre sikerült hoznia első adogatójátékát.

Ettől ugyan felbátorodott, addigi óvatosabb játéka után már meg merte húzni az ütéseket, de sajnos nem teniszezett pontosabban. 5:1 után saját adogatását mesteri röptével még megnyerte, de ez volt minden – 6:2-vel úszott el az első felvonás.

A második ellenben remekül indult: hosszú labdák, szép elütések jellemezték a magyar lány játékát, és ezzel meg is lepte az ellenfelet. 2:0-s vezetésénél azonban a szlovák is magára talált, és néhány gyönyörű poén követte egymást – egészen Ági két kettős hibájáig, amelyekkel búcsút is mondhatott szervagémjének. Aztán jött 18 iszonyú labdamenet, amelyekből mindössze kettőt tudott megnyerni, és Cibulková máris két pontra került a győzelemtől.

Szávay a térfélcserénél fejére húzott törülközője alatt kesergett, de kissé összeszedte magát. A győzelem kapujában, 5:3 után a szlovák lány keze is megremegett, az utolsó két játékra pedig remek csata kerekedett a meccsből. Mindketten küzdöttek, hajtottak minden pontért, Ági meccslabdát is hárított egy mesteri szervával, majd tankönyvbe illő ejtéssel feljött 5:4-re.

Azonban hiába reménykedtünk. Amikor másodszor szerválhatott a mérkőzésért, Cibulková már nem ijedt meg, 30:15-nél épp a magyar lány csapott közelről a hálóba egy tenyerest. Az újabb meccslabdát még sikerült hárítania ugyan, és az utolsó poénnál is olyan mentéseket mutatott be, amelyek láttán Rafael Nadal is elismerően csettintett volna, de hiába – Cibulková egy óra 36 perc alatt 6:2, 6:4-re győzött, és ő jutott a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
10 perce

Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

Ökölvívás
11 perce

MotoGP: Marc Márquez századszor indulhat az első rajtkockából

Egyéb autó-motor
13 perce

Böde négyszer is eredményes volt, a Paks gólzáporos meccsen nyerte meg a pályaavatót

Labdarúgó NB I
30 perce

Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

Labdarúgó NB II
56 perce

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája

A csodák világának kapujában – az 1955-ös férfi kosár Eb, 2. rész

Képes Sport
1 órája

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik