Lorenzo indulhat az élről

2009.05.31. 01:35
Címkék

Az időmérő edzésen is hoppon maradtak a vendéglátók, vagyis az olaszok: a gyorsasági motoros-világbajnokság mugellói viadalán ugyanis egyetlen pilótájuk sem tudta kiharcolni a pole pozícióból való indulás jogát. Még „Mugello mesterének”, Valentino Rossinak sem sikerült (negyedik lett), pedig benne aztán okkal bíztak az olaszok. A 125 köbcentis kategóriában Bradley Smith (pályacsúccsal), a 250-esek közül Álvaro Bautista, a MotoGP-ben pedig Jorge Lorenzo volt a leggyorsabb.

Ami a magyarokat illeti, Tóth Imre a 18., a világbajnoki sorozatban most bemutatkozó Németh Balázs pedig a 22. helyről várhatja a rajtot. Tóth délelőtt és délután is javult egy másodpercet, ami bizakodásra ad okot, bár a gyors kanyarokban még mindig tudna javulni: „Abban bízom, hogy a bemelegítő edzésen javulok még egy másodpercet, és akkor stabilan ott lehetek a pontszerzők között” – mondta Tóth, akinek a motorján a fentiek érdekében rövidebbre cserélik a váltóáttételt.

Németh esetében a legfőbb cél az volt, hogy kvalifikálja magát a versenyre – sikerült is, ami már önmagában bravúr, hiszen élete első vb-futamán kevés versenyző veszi ezt az akadályt. „Edzésről edzésre egyre jobban megismerem a motort, de azért még van mit tanulni. A versenyre azt kérte Martínez úr, hogy egy nagyobb bollyal próbáljak elmenni, mert tanulhatok tőlük, és még húzhatnak is” – mondta Németh, aki Talmácsi Gábor helyére ugrott be a csapatba.

Szokás szerint a pályán kívül is zajlottak az események. A pénteki sebességi rekord ügyében a sorozatot rendező Dorna belső vizsgálatot indított, mivel néhány csapat telemetriája, többek között Rossi és az új 349 kilométer/órás csúcsot elérő Dani Pedrosa alakulatáé is eltérő eredményeket mutatott, mint a hivatalos sebességmérő. Ez azt jelenti, hogy a csúcs egyelőre nem hiteles.

Még egy érdekesség: a jövőre induló, a negyedliteres géposztályt felváltó új Moto2 kategóriába (amelyben négyütemű, 600 köbcentis motorok indulnak, illetve néhány idei 250-es gép) összesen 60(!) motoros nevezett be. Nem véletlen a népszerűség, hiszen a Moto2 éves költségvetését mindennel együtt 700-800 ezer euróra teszik, míg egy ütőképes 250-es csapat több millió eurót is elvisz az idén.

Legfrissebb hírek

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

Egyéb egyéni
9 perce

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
15 perce

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
44 perce

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
7 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
7 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
9 órája