Amennyire derűs volt a tavaly nyári rákospalotai idénynyitó, annyira borús lett a zárás – s nem elsősorban a kora ősztidéző időjárás, hanem a hangulat miatt. Míg a szezonkezdet babgulyással körített világításavatót hozott a Budai II-stadionban, ezen a szombaton már nemigen volt minek örülni. A csapat ugyanis elköszönt az élvonaltól, csak a több száz milliós önkormányzati áldozatvállalásból felszerelt stadionvilágítás és az elnök, Forgács József könnyei maradtak.
„Lehet, alig leszünk százan…” – sajnálkozott egy helyi bennfentes. Míg a kollégánk lelkesen számolgatta a megjelenteket (elég volt hozzá a két keze), a kezdés előtt rögzítettük, hogy több a pályának hátat fordító biztonsági ember, mint a kíváncsi néző. Aztán megérkeztek a vendégek, így ha jó hangulat nem is, legalább némi hangzavar jellemezte a pálya környékét.
A kezdeti visszafogott játszadozás arra utalt, hogy a jelen helyett a bizonytalan jövő foglalkoztatja az érintetteket. Hazai oldalon a megbízott edző, Nagy Sándor további sorsa a jövő hét elején dőlhet el („Biztosan nálunk marad, de nem tudjuk még, milyen pozícióban” – szögezte le Kutasi Róbert klubigazgató), kék-fehér oldalon pedig a játékoskeretben várhatók jelentős változások.
„Jönnek és mennek is fiatalok, főképp külföldre” – árulta el Garami József szakmai igazgató. A tréner azonban biztosan marad, mert: „A vezetők azt mondták, változatlanul számítanak rám.”
Amikor megjegyeztük a rutinos mesternek, hogy nem túl lelkes, helyreigazított.
„Inkább szomorú vagyok– mondta. – Annyi, de annyigondunk volt a szezonban, és nem vagyok hozzászokva, hogy egy csapatnál megelégszenek az ötödik–nyolcadik helyezéssel.”
A mélabús hangulatot két vendéggól pezsdítette fel, a sárga-kék játékosok csalódott sóhaja jelezte: a hátuk közepére sem kívánják már a folytatást. Érezték ugyanis, hogy az MTK – álljon fel bármilyen csikócsapattal is – jobb náluk, pedig az együttes esze, Kanta József nem is játszott. Kiderült ugyanis, hogy kedden kisebb porcműtét vár rá, a nyári felkészülést viszont a többiekkel kezdheti.
A második félidő nyomasztó szürkeségét önfeledt kacaj törte meg.
A hazaiak szűrője, Cseri Gergő ugyanis huszonöt méterről ballal úgy lőtt (lőtt?) kapura, hogy a labda éppen csak kipattogott – az oldalvonalon túlra. A másik kapunál Pátkai Máté gólja bizonyította: megy ez bizony jobban is. Ekkor vált igazán világossá, hogy a vendégek azt csinálnak a pályán, amihez éppen kedvük szottyan. Amikor náluk volt a labda, pillanatok alatt felpörgették a játékot (bár nem volt nehéz emelni a fordulatszámon...), s az előző szezonban megszokott kreatív, némi kamaszos furfanggal feldobott játszadozással fektették két vállra az ellenfelüket.
Nem csoda, hogy a REAC padlót fogott.
