A Lakers az első döntős

2009.05.31. 01:35
Címkék

Sokan hiányolták az iga zán meggyőző teljesítményt a Nyugati főcsoport alapszakaszbeli győztesétől, a Los Angeles Lakerstől: hát most megkapták, méghozzá a rájátszás eddigi szakaszának legfontosabb meccsén. Persze az észak-amerikai profi liga egyenes kieséses időszakában mindig a legutóbbi mérkőzés a legfontosabb, de ez most fokozottan igaz, mivel a magyar idő szerint szombatra virradóra aratott diadallal a playoffban is megnyerték a Nyugati konferenciát Kobe Bryanték, és a Denver Nuggets elleni párharc 4–2-es behúzásával bejutottak a nagydöntőbe.

Tényleg nagyon jó játékkal.

Minden játékelemben magasan felülmúlták ellenfelüket, amely pedig hazai pályán küzdhetett az „életben maradásért”.

Csakhogy a Lakers szokásától eltérően már a legelején magához ragadta a kezdeményezést, és szintén szokásától eltérően ezúttal nem adta le az előnyét, sőt – egyre növelte. A legendás Phil Jackson mind a 24 büntetőjét célba juttató gárdája mind a négy negyedet megnyerte, és az utolsó percben már 29 ponttal is vezetett, hogy aztán végül „csak” 27-tel, 119–92-re nyerjen. A főszereplő pedig természetesen Bryant volt, de nem csak 35 pontja miatt, hanem tíz gólpasszával is: ennyit még egyetlen meccsen sem adott az idei rájátszásban.

Részletes eredmény a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
6 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
6 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
8 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
8 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
8 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
8 órája