Alig várják, hogy befejezzék

2009.05.29. 23:50
Címkék

Zárásához érkezik a hétvégén a Barcelona által már megnyert spanyol bajnokság. Elviekben még dúl a harc az európai porondot érő helyekért, ám az utóbbi fordulók tapasztalatai alapján meglepő lenne, ha változna a BL- és az Európa-liga-helyeken álló csapatok jelenlegi sorrendje. Az érintettek (Atlético, Villarreal, Valencia, Deportivo) ugyanis kivétel nélkül olyan ellenfelekkel találkoznak, amelyeknek már nem fontos az utolsó forduló. Azonos pontszám esetén Spanyolországban az egymás elleni eredmények rangsorolnak, ezért nem előzheti meg például az Atlético Madrid a Sevillát (0–1, 0–1).

A tabella alján még öt csapat van veszélyben, érdekes, hogy közülük a pillanatnyilag legjobb, 14. helyen álló Valladolid szurkolói a legborúlátóbbak: a rajongók csaknem ötven százaléka szerint az elmúlt tíz bajnokin nyeretlen kedvenceik búcsúznak a Primera Divisióntól. Ehhez „mindössze” annyi kell, hogy a lila-fehérek mögött állók nyerjenek – amire minden esély megvan a párosítást és az ellenfelek hozzáállását ismerve –, ez esetben a Betis–Valladolid ki-ki meccs egyik résztvevője esik ki.

Ha semmi sem változik, a liga egyetlen magyarját, Vadócz Krisztiánt a keretében tudó Osasuna követi a Numanciát és a Recreativót a második vonalba (az egymás elleni eredmények alapján a Gijón jobb a pamplonaiaknál). „Más nevében nem beszélhetek, de ha mi a Real Madridot a jelenlegi formájában nem verjük meg, nem is érdemlünk élvonalbeli tagságot” – foglalta össze tömören csapata esélyeit Vadócz Krisztián.

Legfrissebb hírek

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
1 perce

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
3 perce

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
18 perce

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
32 perce

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
33 perce

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
50 perce

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
50 perce

Adam Vinatieri az Alpokban döntött rekordot – videó

Amerikai sportok
1 órája