Közelebb férkőzött

K. E.K. E.
2009.05.28. 00:44
Címkék

Hatalmas hegymenet – így jellemezhetnénk a Giro d’ Italia szerdai etapját.

Persze azért senki sem legyinthetett a Giro d’Italia 17. szakasza előtt, hiszen a viszonylag rövid, „mindössze” 83 kilométeres etap során a Blockhausra tekertek fel a kerekesek.

Igaz, nem olyan magasra, ahogyan azt a verseny szervezői eredetileg tervezték…

Az időjárási körülmények miatt ugyanis „levágtak a hegy végéből” négy kilométert a rendezők, így aztán a hely „el is veszítette” a Cima Coppi, vagyis a Giro d’Italia legmagasabb csúcsa címet. (Fausto Coppi az 1940–50-es évek legendás világbajnok kerékpárosa volt, aki ötször nyerte meg az olasz, kétszer a francia körversenyt).

Ennek ellenére küzdöttek rendesen a versenyzők – kiváltképp a hegyen, s az utolsó kilométereken. S persze küzdött az összetettben második helyen álló olasz Danilo Di Luca is – az emelkedő mellett leginkább a rózsaszín trikós orosz Gyenyisz Mencsovval. A különbség közöttük a szerdai etap kezdetén 39 másodperc volt, ez a szakasz végére 26-ra olvadt. Pedig nem úgy tűnt, hogy bármennyit is ledolgozhat a hátrányából Di Luca, hiszen Mencsov árnyékként követte őt.

Egészen az utolsó méterekig, akkor elkészült erejével az orosz, s Di Luca harmadikként, öt másodperccel hamarabb ért célba – ez az időjóváírásnak köszönhetően még további nyolc másodpercet jelentett az olasznak.

A szakaszt a szintén olasz Franco Pellizotti nyerte meg.

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
2 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
3 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája