A béke küszöbén

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.05.28. 23:23
Címkék

Péntek éjfélkor lejár a 2010-es világbajnokságra nevezés határideje, de másfél nappal az egyhetes időszak vége előtt sem pörögtek fel az események, azaz csütörtök estig senki sem csatlakozott hivatalosan ahhoz a három csapathoz (USF1, Campos, Williams), amely hétfőig jelezte a részvételét a sorozatban. A 2010-es szabályokat még mindig bizonytalanság lengi körül, ezért a jelenlegi és az újonc teamek is jobbnak látják a végsőkig kivárni.

A mostaniak (a csapatok szövetségéből, a FOTA-ból kizárt Williamst leszámítva) Max Mosley FIA-elnök válaszára várnak, mert állítólag szerdai, londoni találkozójuk után javaslatot tettek a következő évad megoldására. A Mercedes ötlete alapján 46 millió euróról (ez a szabályokban meghatározott 40 millió font) százmillióra emelnék a költségplafon értékét, cserébe olcsón adnának kasztnit (és motort) a még felkészületlen istállóknak, akik ezzel megspórolnák a fejlesztések tetemes költségét. A 40 millió fontos költséghatár 2011-ben lép életbe, a gyári csapatok így néhány hónap helyett másfél évet kapnak a leépítésre. Erre még rá kell bólintania Mosleynak, aki hajlik a megegyezésre, amelynek köszönhetően a Ferrari is a Formula–1-ben maradna, sőt biztosítaná arról az FIA-t, hogy 2012 előtt nem száll ki a száguldó cirkuszból.

„Hiszek benne, hogy olyan megoldást találunk, amelynek köszönhetően a kiscsapatok annak ellenére versenyképesek lesznek, hogy a nagyok költségvetésének töredékéből gazdálkodnak – mondta Mosley a La Gazzetta dello Sportnak. – Biztos vagyok benne, hogy péntekig a Ferrari is leadja a nevezését, mert nagyon fontos számára a Formula–1-es szereplés, mint ahogy a Formula–1-nek is nagy szüksége van a Scuderiára.”

A Williams vezetői közben elárulták, hogy a FOTA-ból való felfüggesztésük inkább praktikus okokból történt meg, és nem büntetésképpen, hiszen az istállók hitelesebben alkudhatnak a szabályokról az FIA-val, ha közösen cselekszenek. A grove-i gárda a krízis lezárulásakor vélhetően visszakerül a szervezetbe.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
2 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
3 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
3 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik