Aranyra váltott jóslat

Minden triatlon- és duatlon-világverseny megindítóan felemelő látványa a végtaghiánnyal, kerekes székben vagy vakon élők küzdelme és mögöttük az amatőrök végtelen sora, több száz tagú mezőnye. Ahogy elfutottak előttünk, behunyt szemmel is meg lehetett volna mondani a korosztályukat. A hatvan-hetven éven felüliek nem emelik már úgy a térdüket, susog a fű a lábuk alatt, ahogy legyőzik a távot, az idő múlását és önmagukat. Ők jelentik a sportág talán karakteresebb arcát. Vannak, akik évente csak egyszer találkoznak (hol vb-n, hol Eb-n), de a barátságuk ugyanolyan szoros, mint a legutóbbi búcsúzáskor.

„Lesz magyar himnusz!” – válaszolta arra a kérdésre Licskó Csaba szakágvezető, hogy milyenek az esélyeink, amikor a délelőtti élményekkel feltöltődve ebédelni indultunk. Zene a füleinknek, amit mondott – ráadásul még igaz is lett. Ahogy a Pap Eszter, Balogh Barbara, Dudás Eszter összetételű juniorváltót elnéztük, néha attól tartottunk, elviszi őket a szívük, úgy bekezdtek az első futásoknál – mintha csak 400 méter várna rájuk. Pedig fejenként 10 kilométer volt a táv, a közepén hét kilométer két keréken. „A közösségi szellem” – jegyezte meg Márkus Gábor, a szövetség alelnöke, ahogy röpítette őket a szurkolás, veszélyesen erős tempóban.

Rajt-cél győzelmet arattak, de mint a célban elmondták, annyira azért nem volt könnyű. A szlovénok és az oroszok időnként fel is jöttek rájuk kerékpárral, ám a második futásnál rendre a magyarok bizonyultak erősebbnek.

Nem ők voltak viszont az első magyar célba érők. A kicsit hamarabb elindított felnőttváltót Kovács Zsófia behozta a harmadik helyen. A kezdőember Szalay Szandra a második futásnál le tudta szakítani olasz és spanyol vetélytársát a dobogóért, nagy fölényt kiharcolva a középső embernek, Varga Rékának. Férfiváltónk, a harmadik ember bravúrjának köszönhetően, hatodik lett: a bajai Faldum Gábor a kerékpárnál megelőzte az egyéni Európa-bajnok svájci Andreas Sutzot.