Már hiányzott a játék

2009.05.23. 23:58
Címkék

Az előző héten 100. élvonal beli mérkőzésén lépett pályára Kőhalmi András, a REAC középpályása. A sereghajtó együttesben az ősszel rendszeresen játéklehetőséget kapó 27 esztendős labdarúgóra azonban hét találkozón keresztül nem számíthatott a szakmai stáb, miután a 21.

fordulóban bordarepedést szenvedett. A Kaposvári Rákóczi ellen aztán 16 percre ismét beállt.

„A Nyíregyháza elleni találkozón sérültem meg, de csak három nap múlva derült ki, hogy az egyik bordám elrepedt – kezdte Kőhalmi András. –Balszerencsémre éppen abban az időszakban voltak a hétközi fordulók, így szinte a fél tavaszi idényt kihagytam. A hátralévő meccseket már a pályán szeretném tölteni.”

A REAC-ban erre csupán két alkalom maradt, Kőhalmi András szerződése ugyanis a szezon végén lejár, s bár a vezetőség tárgyalt a középpályással, megállapodniuk eleddig nem sikerült. Nem lenne meglepetés, ha a játékos nem követné a csapatot az NB II-be, s inkább továbbb gyarapítaná élvonalbeli bajnokijainak számát.

Legfrissebb hírek

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
7 perce

Triatlon: Szalai Fanni junior-világbajnok lett Pontevedrában

Utánpótlássport
21 perce

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
34 perce

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
1 órája

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
1 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
1 órája

Meg is van a Szatmárnémeti új edzője

Minden más foci
1 órája