És csak folyt a pezsgő

Ha pontosak akarunk lenni, rög zítsük: a fieszta 20 óra 51 perckor kezdődött – és a kilencvenes évek aranyünnepeit idézte. A mérkőzés közben a kerítést minden egyes Loki gólnál kis túlzással kilencven fokkal elhajlító debreceni tábor tudniillik egyetlen lendülettel zúdult a pályára. Rövidesen a DVSC-TEVA játékosainak zöme „strandszerelésben” feszített, ami annyit tett, hogy legtöbbjükön nagyjából az alsónadrágot hagyták a „Bajnokcsapat!” feliratú drapériát is a pályára vivő fanatikusok.

Káoszünnep – ez volt az érzése az embernek.

Ahogy maga a meccs is az volt. Röpködtek a „Bajnokcsapat!” üvöltések, ezek a diósgyőri este levegőjében keveredtek a „Te vagy a legjobb, Bandi!” ordítással. A címzett magától értetődően Herczeg András, a DVSC menedzsere volt, aki az utolsó másfél percet szinte transzban élte végig a kispad mellett. Oyan önfeledten szaladt a kezdőkörbe, mint akire rászakadt a világ boldogsága. Hét-nyolc perccel később viszont már érezte is az öröm súlyát: az öltözőfolyosó sarkában megállt egy pillanatra, kifeszítette a derekát – a szemében könny csillogott.

„Hogy mit érzek? Boldogságot, és elképzelhetetlen megkönnyebbülést, felszabadultságot…” – mondta egy szuszra.

Mellesleg a klubmenedzser nem csak magányában maradt sziklaszilárd. A mérkőzést közvetítő televíziónak nyilatkozva, cirka ezer debreceni szurkolóval a háta mögött állta a kérdéseket, miközben egy-egy oldalpillantással talán azt is sikerült felmérnie, milyen állapotban vannak tanítványai, vagy éppenséggel a szakmai stáb tagjai. Zoran Szpisjak vagy Bücs Zsolt speciel semmivel sem volt túlöltözöttebb a labdarúgóknál, Vinicius Leal Galvao Loki-sállal a fején táncolt, Varga József befáslizott bokával csoszogott, s maga elé nézve próbálta feldolgozni az első bajnoki cím okozta „sokkot”.

„Még nem fogtam fel, hogy mit ért el a csapat, és mit értem el én” – mondta az őszt még az NB II-escsapatban kezdő középpályás.

„Megígértem a születendő fiamnak, hogy háromszoros bajnok lesz az apja, egyszerűen muszáj volt tartanom a szavamat” – szakadt ki a Lokival második,egyébiránt harmadik bajnoki aranyérmét nyerő Leandróból a felelősségteljes családfő. A brazil születésű védőhöz, középpályáshoz hasonlóan félkomolyra vette a figurát Mészáros Norbert is, megfogalmazva a komplett debreceni társaság véleményét.

„Én nem tudok különbséget tenni a bajnoki címek között, valamennyi egyformán kedves. De ha erről most mondanom kell valamit, az jut eszembe, hogy ezért kellett a legkeményebben megharcolnunk, talán ezt az aranyat találtuk meg legnehezebben.”

A mellesleg 3–2-re megnyert találkozó legjobbja, a kétgólos Czvitkovics Péter egy törölközővel a derekán állt a kamerák elé, pezsgőtől csapzottan, rekedten rangsorolta egyéni dicsőség-listája elemeit: „Harmadszor lettem felnőtt magyar bajnok, de azt hiszem, ezért tettem a legtöbbet, ezért dolgoztam meg a legkeményebben.”

Az MTK-val korábban két elsőséget begyűjtő középpályás szavait mintha a csapat pályaedzője, Zoran Szpisjak is meghallotta volna, a szerb származású szakember széles mosoly kíséretében tudniillik szintén a befektetett energiát, munkát jelölte meg a Loki negyedik bajnoki címének legfontosabb elemeként. Mondván, minél többet gürizik egy ember egy cél érdekében, annál nagyobb az esélye hogy beteljesíti az álmát, ami jelen esetben az aranyéremben testesül meg.

„Nehéz volt, de megcsináltuk!” – lihegte egy őt átkaroló szurkolónyakába Rudolf Gergely, a Loki válogatott csatára.

Persze viszonyítás kérdése, kinek mi volt nehéz. Vukasin Polekszicsnek, a Loki mellett a montenegrói válogatott kapusának éppenséggel a talpon maradással, a levegővétellel is gondjai akadtak.

„Egész héten lázas voltam, de egyszerűen muszáj volt védeni. Tavaly kupát nyertem a DVSCvel, az idén életemben először felnőtt bajnok lettem, köszönök neked mindent, Loki, köszönök nektek mindent, szurkolók! Ja, és sajnálom az Újpestet…”

Mindamellett nagyjából ez volt az egyetlen, a legfőbb riválist érintő megjegyzés, ami az öltözői pezsgőfürdő zajában elhangzott.

„Nagy csata volt, mostanra megnyugodtam” – mondta futólag a játékosok által levegőbe dobált Herczeg András felé sietve, egy-két aggódó pillantást küldve az „artisták” felé Szima Gábor, a DVSC-TEVA elnöke, akiről hét óra előtt néhány perccel reménytelen vállalkozás lett volna formázni a nyugalom szobrát. Nem úgy Mező József kapusedzőről, aki fél tízkor a már kiürült stadion főépülete falának támaszkodva lezseren megjegyezte, ő már két és fél órával korábban lehiggasztotta az aggodalmaskodókat: „Mondtam a fiúknak, hogy nyugi, 20 óra 55-kor bajnokok lesztek!”

Mellesleg egy magánbeszélgetésben már jóval korábban megjövendölte a sikert. A Vasas otthonában megnyert bajnoki után faarccal bejelentette, negyedik bajnoki címét Diósgyőrben ünnepli majd a társaság.

A tipp bejött, arra azonban alighanem ő sem számított, hogy a fieszta ennyire spontán és önfeledt lesz. Ahogy egy pályára beszaladó szurkoló megjegyezte, a berohanás előtt nem volt benne biztos, hogy pezsgőt vagy pofont kap a játéktéren. Az előbbi verzió jött be, és ez így volt rendjén.